Labdarúgás

Zidane rövidre zárta válaszát, amikor a Szuperligáról kérdezték

Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az ő véleménye nem fontos a hétfőn bejelentett Szuperligával kapcsolatban.

Az egyetlen ember, aki erről a témáról beszélhet, az az elnök. Az én véleményem nem fontos. Én a holnapi mérkőzés miatt vagyok itt. Mindenkinek megvan a véleménye, de nem azért vagyok itt, hogy erről beszéljek, hanem, hogy a bajnokságról és a Bajnokok Ligájáról. A többi nem az én dolgom” – fogalmazott a francia szakember egy nappal a cádizi bajnoki előtt.

Zidane minden Szuperligára vonatkozó kérdést visszautasított, szerinte az öltözőn belül sem ejtettek szót erről, mert kizárólag a szerda esti meccsre koncentrálnak.

A húszcsapatosra tervezett Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol – Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – sztárklub hozta létre. A tervek szerint az új versenysorozatnak 15 állandó tagja lenne. Az ESL elnökének Florentino Perezt, a Real Madrid elsőszámú vezetőjét választották meg.

A hétfői bejelentés heves ellenreakciókat és bírálatokat váltott ki politikai szinten is, az UEFA pedig jelezte, hogy eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat.

Fel