Connect with us

Magyar Kosárlabda

Vojvoda így látja az Albához szerződését

Vojvoda így látja az Albához szerződését

Az Olaszországból hazatérő, magyar válogatott bedobó, Vojvoda Dávid az Alba Fehérvárban folytatja pályafutását – jelentette be az Alba Regia SC elnöke a klub keddi online sajtótájékoztatóján.

    Balássi Imre közölte, hogy Vojvoda Dávid, akit a magyar kosárlabda kiemelkedő személyiségének nevezett, három évre írt alá Székesfehérvárra. Megjegyezte: több éve csábítják, most végre sikerült leigazolniuk.

Vojvoda Dávid örömét fejezte ki, hogy Magyarország egyik legnagyobb múltú együttesében folytathatja pályafutását. Jelezte: külföldről hazatérve nagyon fontos volt számára a stabilitás és a hosszú távú szerződés, s a családdal együtt úgy érezték, hogy ezt Fehérváron megkapják.


    “Érdekes és nehéz év van mögöttem, újra be szeretném bizonytani magamnak és mindenkinek, hogy többre vagyok képes, mint amire Olaszországban használtak” – fogalmazott Vojvoda Dávid, aki a kilences mezben szerepel majd Székesfehérváron. Elmondta, hogy az Alba Fehérvár magyar kosárlabdázóival korábban játszott már együtt klubszinten és a válogatottban is, amennyiben sikerül a klubvezetőknek megfelelő külföldi játékosokat szerződtetni, akkor az Alba ott lehet a végelszámolásnál a következő pontvadászatban.

Vojvoda elárulta, Szolnokról is megkeresték, de kiemelte, jó döntést hozott azzal, hogy Fehérvárra szerződött.

“Az elsődleges az, hogy szeretném magam felépíteni, amiatt, ami az előző szezonban történt Olaszországban. Nem mondanám, hogy besültem az olaszoknál, de egy kicsit más szerepben voltam ott, mint az elmúlt években itthon. Az átlagom nem mondható rossznak, de nyáron, ahogy vártak a vezetők… én egy kicsit másra számítottam. Nyilván az én posztomon nagyon sokan voltak, szerintem az edzőnk sokszor nem tudta, engem hogyan használjon. Több poszton is kipróbált, elég rossz szituációban voltam és ezt éreztem is magamon. Mikor visszajöttem a válogatottba és játszottuk ezt a két mérkőzést abszolút nem volt bennem ez a kirobbanó önbizalom, ami az elmúlt években megszokott volt nálam. Remélem, hogy itt az Albában más lesz a szerepem, sőt biztos. Abszolút vezér szeretnék lenni, a csapatnak meghatározó játékosa.”


    Simon Balázs ügyvezető szerint Vojvoda Dávid az elmúlt években nemcsak Magyarországon, hanem Európa szinten is bizonyította, hogy klasszis kosárlabdázó. Úgy vélte, a legjobb korban van, hiszen 29 évesen rengeteg tapasztalatot gyűjtött, miközben fizikailag is tökéletes állapotban van.


    Kiemelte, hogy az elmúlt két szezonban egy olyan igazi vezér hiányzott a csapatból, mint Vojvoda, aki a pályán “vállára vette volna a gárdát“.


    Simon Balázs jelezte, hogy a klubnak élő szerződése van Csorvási Milánnal, Markovics Lukával, Takács Milánnal, Takács Martinnal és Lukács Norberttel, de további magyar kosárlabdázók leigazolását is tervezik, amint az új edzőt kiválasztották.


    Cser-Palkovics András polgármester pozitív üzenetnek nevezte az Alba Fehérvár bejelentését, amely reményt ad arra, hogy hamarosan a sportélet is visszatér a normális kerékvágásba.


    Vojvoda Dávid Kaposváron kezdte pályafutását, játszott Zalaegerszegen és Pakson is, majd 2013 és 2019 között Szolnokon pattogtatott. Tavaly nyáron szerződött Olaszországba, a Pallacanestro Reggiana együtteséhez. Háromszor választották meg az Év magyar kosárlabdázójának.


    Az Alba Fehérvár a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság alapszakaszában a hatodik helyen állt 11 győzelem mellett 10 vereséggel, az előző szezonban nem jutott rájátszásba.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Kosárlabda