Kézilabda

Vladan Matics így látta a norvég meccset

Tegnap kilenc gólos súlyos vereséget szenvedett a magyar csapat, a kézilabda világbajnokság kettes középdöntő csoportjában. Ezzel a vereséggel a tizedik helyen végeztünk a világbajnokságon.

Vladan Matics nyilatkozata az M4Sportnak:

A félidőben csak három gól volt a különbség, ami nem sok. Próbálkoztunk a második félidőben is, de egyszerűen nem volt erőnk, elfogytunk. Jöttek a cserék, de akik beálltak, nem tudtak érdemben hozzátenni. Most az utolsó meccsünkön szenvedtük el a legsúlyosabb vereségünket, a harmincöt kapott gól túl sok. Szerintem nem érdemeltük meg, de ilyen sport” – mondta csalódottan Vladan Matics szövetségi kapitány.

A norvégok nem kezdték olyan erősen a tornát, de egyre jobbak lettek. Olyanok, mint egy atlétaválogatott, futnak, hihetetlen, mennyi energia van bennük. A norvég védekezés olyan volt, mint egy fal, amit nem tudtunk áttörni. Nehezen kerültünk helyzetbe, és amikor odakerültünk, ziccert hibáztunk. Túl erősek voltak középen, nem tudtunk egy az egyben előnyt szerezni, így pedig nem lehetett lehúzni a szélsőknek a labdát. Ki kell mondani, sokkal jobbak voltak, míg mi teljesen elfogytunk. Nekünk nagyobb játékosaink vannak, ez a tempó nekik gyors volt.

Fotó: MTI

Matics az M4 Sportnak azt is elmondta, hogy szerinte miben kell a leginkább előrelépnünk.

Minél kevesebb cserére van szükség. Olyan játékosok kellenek, akik tudnak játszani mindkét irányban tizenöt percig, majd jön helyettük egy velük egyenrangú csere. Csoda volt, hogy idáig bírtuk ennyi cserével. Tudomásul kell venni, jelenleg ez volt a legerősebb magyar keret, még egy-két játékost be lehet rakni vagy kivenni, de ez van.”

Nagyjából reális a végeredmény. Reménykedtem, hogy megússzuk egy szűk vereséggel, mint a dánok és a svédek ellen, és játszhatunk a hetedik helyért, de sajnos nem sikerült.”

Csoknyai és Matics megbizatása az VB bégéig szólt, majd a Kézilabda Szövetség elnöksége eldönti,hogy lesz e folytatás.

Fel