Connect with us

Vízilabda

Vári Attila optimista a vízilabda-bajnokságok befejezését illetően

Vári Attila optimista a vízilabda-bajnokságok befejezését illetően

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke optimista azt illetően, hogy be tudják fejezni a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságokat.

    Vári Attila kedden az M1 aktuális csatornának elmondta, a szervezet május 11-ig függesztett fel minden sorozatot – ez 42 bajnokságot jelent -, ekkor ülésezik majd az elnökség, és várhatóan dönt a folytatásról, illetve hogy milyen formában lehet befejezni ezeket.


    Megjegyezte, optimista a folytatással kapcsolatban, és meglátása szerint a nyári időszakban nyitott uszodákban, verőfényes napsütésben lehet majd mérkőzéseket rendezni. Ahogyan elmondta, mindez természetesen komoly előkészítő munkát igényel, ugyanis van, hogy az MVLSZ 200 találkozót bonyolít le egy héten.


    Vári Attila elmondta, optimális esetben a csapatok júliusban edzésbe tudnak állni, a nagyjából egy hónapos felkészülés után pedig ugyanennyi idő állna rendelkezésre a mérkőzések lebonyolítására.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Vízilabda