Connect with us

Jégkorong

Változatlanul a szlovák ligával számol a DVTK jégkorongcsapatának elnöke

Változatlanul a szlovák ligával számol a DVTK jégkorongcsapatának elnöke

A DVTK Jegesmedvék elnöke, Egri István változatlanul reméli, nem lesz akadálya, hogy a csapat a szlovák jégkorongligában szerepeljen a következő idényben.

    Egri az M1 aktuális csatornának elmondta: számára a koronavírus-járvány alatt is arról szólnak ezek a hetek, hogy indulhasson a miskolci együttes a szlovák bajnokságban.


    “Ennek most több a realitása, mint nem” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a gárdát szeretik a szlovák ligában.


    A Jegesmedvék beadták nevezésüket az Erste Ligába is, míg az elmúlt két szezonban ugyancsak a szlovák Tipsport Ligában szerepelt MAC új néven – MAC-HKB Újbuda – csak a magyar bázisú pontvadászatban lesz érdekelt. A fővárosiak éppen a járvány miatti mondtak le a szereplésről.


    Egri István elárulta: a DVTK menedzsmentjével már azon is dolgoznak, hogy a következő idényben lejáró hároméves szerződésüket meghosszabbítsák és hosszabb távon maradhassanak a szlovák bajnokságban.


    Megemlítette, már keresik a német ligába távozó vezetőedző, a kanadai Glen Hanlon utódját, ám konkrét tárgyalásokat csak akkor kezdhetnek, mikor már eldől, melyik ligában lesz érdekelt az együttes.


    “Azt szeretném, hogy minél előbb magyar edzőkben tudjunk gondolkodni, az lenne a jó, ha a magyar csapatokat magyar edzők vezetnék. Vannak már ma Magyarországon jó edzők is” – fogalmazott.


    Mint mondta, René Fasel, a nemzetközi szövetség (IIHF) elnökének bejelentése alapján a szokásosnál két héttel később kezdődhet a 2021-es A-csoportos világbajnokság, ezzel lesznek tekintettel a világjárvány miatt esetleg eltolódó bajnokságokra.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Jégkorong