Connect with us

Kézilabda

Újabb holland világbajnok a Siófok KC keretében

Újabb holland világbajnok a Siófok KC keretében


Laura Van Der Heijden személyében egy újabb világbajnok holland kézilabdázót igazolt a Siófok KC női kézilabdacsapata.

    A klub vasárnapi tájékoztatása szerint a nyártól a Balaton partján folytatja pályafutását a német válogatott kapuvédő, Dinah Eckerle, valamint a francia válogatott balátlövő, Tamara Horacek.


    A jobbátlövő Van Der Heijden már játszott Magyarországon, a 2017/18-as idényben a Ferencvárost erősítette. Azóta a Bietigheim gárdájával német bajnok lett.


    “Tapasztalatból mondom, hogy a magyar bajnokság pokolian erős. Minden mérkőzésen oda kell tenned magad, különben bajba kerülsz azonnal” – fogalmazott a csapat honlapján a légiós. Hozzátette: reméli, hogy a csapat idén ki tudja harcolni a Bajnokok Ligája-indulást.


    Eckerle – aki eddig csak hazája bajnokságában játszott – ugyancsak a Bietigheimtől érkezik.


    Horacek háromszoros francia bajnok. Sikereit nevelőegyüttese, a Metz Handball játékosaként érte el még 2013 és 2017 között. Azóta a szintén francia Issy Paris Handball játékosa. A francia válogatottal 2016-ban a svédországi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett.


    Az EHF Kupa-győztes Siófok múlt héten jelentette be, hogy szerződtette az ugyancsak világbajnok holland beállót, Danick Sneldert, mégpedig a Ferencvárostól.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda