Connect with us

Kézilabda

Továbbra is a dobogó a célja a Tatabányának

Továbbra is a dobogó a célja a Tatabányának

A korábbinál szűkebb kerettel is a harmadik hely megszerzéséért küzd majd a következő idényben a Grundfos Tatabánya KC férfi kézilabdacsapata.

    Marosi László klubelnök az M1 aktuális csatornának azt mondta, hogy Tatabányán évek óta a harmadik hely megszerzése a cél, és bár éles lesz a verseny, a megváltozott körülmények között sem adják ezt föl.


    Elismerte, hogy a félbeszakadt szezonban anyagi nehézségekkel küszködtek – általában bő egyhónapos csúszásuk volt -, de kiemelte, hogy menet közben egyetlen támogató sem hagyta el őket, inkább arról volt szó, hogy nem olyan mértékben vagy nem olyan ütemezésben érkeztek a pénzek, ahogy szerették volna. Ehhez jött még, hogy a koronavírus-járvány is nehezítette a helyzetüket, így “sok mindent meg kell még oldani”.


    “Próbáljuk a sok negatívum mellett azt az egy-két dolgot megfogni, ami előreviheti a klubunkat. Átrendeztük a sorainkat, más, szűkebb kerettel, több magyar játékossal dolgozunk” – mondta. Marosi közölte, hogy 15 fős lesz a felnőtt keret, így mivel a mérkőzésekre 16 játékost lehet nevezni, egy fiatal mindig lehetőséget kap majd, akár a saját utánpótlásukból.


    “Ez azt eredményezi egyébként, hogy az eddigi bővebb keretünkhöz képest ez a kevesebb játékos talán hamarabb összeszokhat, és még hatékonyabb csapatot képezhet” – vélekedett.    


    A Tatabánya a negyedik helyen állt, amikor a bajnokságot befejezettnek nyilvánította a szövetség, de Marosi úgy véli, “normális menetben” harmadikok lehettek volna, mert a Veszprémmel és a Szegeddel már lejátszották az oda-vissza mérkőzéseket, a konkurencia pedig hozzájuk látogatott volna.


    Emlékeztetett rá, hogy sérülések is akadtak a csapatnál, és mindent beleszámítva tízen távoztak, így nagyon átalakult a keretük. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy vannak stabil pontok, például Juhász Ádám és Győri Mátyás.


    “A középtől a jobb oldalunk tulajdonképpen változatlan maradt, tehát vannak olyan egységei a csapatunknak, amelyekre Vladan Matics és stábja szerintem támaszkodhat egyből az első mérkőzésektől. A rutin is megmaradt, Ilyés Ferenc marad még egy évet. Minden poszton két játékosunk van, balátlövőben három. Szerintem egy szűkebb, de hatékony keretünk lesz” – mondta.


    A klubelnök hozzátette, hogy korösszetételben és képességek tekintetében is olyan ez a csapat, amellyel évekig öröm lehet dolgozni.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Kézilabda