Connect with us

Kajak-Kenu, Evezés

Tokió 2020 – Továbbra is nagy a motivációja Kammerer Zoltánnak

Tokió 2020 – Továbbra is nagy a motivációja Kammerer Zoltánnak

Várja a május végén kezdődő “edzésversenyeket” és hatodik olimpiáján is szeretne elindulni a háromszoros ötkarikás aranyérmes kajakos Kammerer Zoltán, aki az elmúlt hetekben is folyamatosan tréningezett.

    “Nem titok, hogy a K2 1000 méteres szám áll most a legközelebb hozzám” – mondta az M1 aktuális csatornának, azzal kiegészítve, hogy az 1000 méteres négyes volt mindig is a szíve csücske, de férfi K4-ben csak 500 méteren rendeznek versenyt Tokióban, így maradt az 1000 páros.


    “Ebben egészen jól felvettem a ritmust” – vélekedett a 42 éves kajakos, emlékeztetve rá, hogy a tavalyi, szegedi világbajnokságon minimálisan maradtak le a kvótáról.


    Szerinte jó programot dolgozott ki a szakmai vezetés arra, hogy a legjobb összetételű egységet megtalálja. Hangsúlyozta, hogy a Magyarországot képviselő páros az európai kontinentális kvalifikációs versenyen, Racicében biztosan megszerezte volna a kvótát, s bár az olimpia halasztásával most ez egy évvel eltolódott, jövőre Szegeden lehet megküzdeni a kvalifikációért. Amint azt megjegyezte, van idő 12 versenyzőből kialakítani egy “ütős párost”.


    “Várom a május végén kezdődő edzésversenyeket, sok minden ki fog derülni augusztus végére” – vélekedett. “Május 26-án Gál Péterrel fogok rajthoz állni, de majd fordulóról fordulóra változnak az egységek, hogy megtaláljuk a legjobb párost. Másodikra biztosan nem együtt fogunk menni” – tette hozzá.


    Az idei, szeptemberre halasztott vb-t illetően – amelyen eredetileg csak a nem olimpiai számokban rendeztek volna versenyeket, de lehet, hogy mégis teljes program lesz – úgy fogalmazott, neki jó lenne, ha bővebb lenne a program.


    “Úgy érzem, hogy ebben az esetben ott lehetnék, és idén sem maradnék nemzetközi verseny nélkül” – mondta.


    A beszélgetésben kitértek arra is, hogy Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke korábban megígérte neki, ha kijut az olimpiára, ő viheti majd a zászlót a tokiói megnyitón. Emlékeztetett rá, hogy ez tavaly novemberben történt, önéletrajzi könyvének bemutatóján.


    “Egy picit megdöbbentem, aztán a következő pillanatban már láttam magamat, ahogy viszem a zászlót. Szép pillanat volt elképzelni, de ahogy a helyzetet realizáltam, rájöttem, hogy nagyon messze van ez még és nagyon sok mindennek kell összejönnie” – folytatta.


     Kammerer, aki – azután, hogy 2000-ben, Sydneyben K2 500, valamint K4 1000 méteren, négy évvel később, Athénban pedig utóbbi számban győzött – a 2008-as pekingi játékokon már volt a magyar csapat zászlóvivője. A kajakos nem állt le az edzésekkel, amióta hazatért a külföldi edzőtáborból. Gödön, a Dunán edz március közepe óta, és – mint mondta – az otthoni környezet mentálisan nagyon feltöltötte.


    “Úgy érzem, ha szeptemberben be kellene költöznöm edzőtáborba, és ott kellene lennem az olimpiáig, kibírnám ezzel a lendülettel” – érzékeltette, hogy még negyvenen túl is óriási a motivációja.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Kajak-Kenu, Evezés