Kosárlabda

Tokió 2020 – Károlyi Andrea: egy álommal lettünk szegényebbek

Szertefoszlott álmokról beszélt Károlyi Andrea, a 3×3-as női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata vasárnap elvesztette a debreceni olimpiai pótselejtező döntőjét, és nem szerzett kvótát a tokiói játékokra.

    A nemzeti együttes a fináléban egy két másodperccel a vége előtt kapott kosárral maradt alul 13-12-re az olaszokkal szemben.


    „Szomorú esténk volt, egy álommal lettünk szegényebbek” – mondta a szakvezető hétfőn az MTI-nek. – „Hat éve ezen dolgoztunk, és minden adott volt a sikerhez, a hazai környezet, a remek közönség, de nem jött össze. Kosárlabdában mi lehettünk volna az elsők, akik idehaza szereznek olimpiai kvótát.”


    A fináléról Károlyi Andrea úgy vélekedett, a hajrában egy magyar szempontból szerencsétlen szituáció eredményezte az olaszok győztes dobását.


    „Az irányítójukat pont nem az a Papp Dia fogta, aki egész meccsen szívta a vérét, ő pedig észrevette ezt, és rádobta. Mi viszont nemcsak a sikerben, hanem a vereségben is egy csapat vagyunk, és közösen kaptunk ki, nem valakinek a hibájából” – fejtette ki.


    Ami a folytatást illeti, a kapitány közölte, jövő szerdán már Romániában lesz jelenése a válogatottnak.


    „Konstancában vívunk Európa-bajnoki selejtezőt, és szeretnénk kijutni a szeptemberi, párizsi Eb-re. Más kérdés, hogy ha ez sikerül, akkor egyik legjobbunk, Goree Cyesha várhatóan nem tarthat velünk, mert épp akkor játszik a Szekszárddal Euroliga-selejtezőt” – tette hozzá Károlyi Andrea.

Fotó:
Debrecen, 2021. június 6. A vesztes magyar válogatott tagjai, Goree Cyesha (b), Papp Klaudia (b2), Medgyessy Dóra (b3) és Theodoreán Alexandra a 3×3-as női kosárlabda olimpiai kvalifikációjának pótselejtezője döntője, a Magyarország – Olaszország mérkőzés után Debrecenben, a Nagytemplom előtti téren 2021. június 6-án. A magyar válogatott 13-12-re kikapott, így nem szerzett kvótát a tokiói játékokra. MTI/Czeglédi Zsolt

Fel