Connect with us

Vízilabda

Tokió 2020 – Ismét elhalasztották a női vízilabda olimpiai selejtezőt

Tokió 2020 – Ismét elhalasztották a női vízilabda olimpiai selejtezőt

A várakozásoknak megfelelően a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) májusról is elhalasztotta a magyar érdekeltségű női vízilabda olimpiai selejtezőtornát.

    A magyar szövetség honlapjának híre szerint a FINA hivatalos közleményben tudatta, hogy elhalasztja a trieszti – és a férfiaknak kiírt rotterdami – viadalt. A nemzetközi szövetség azt is közölte, hogy a jövő nyári, fukuokai világbajnokságnak is új időpontot keres, miután a tokiói játékokat éppen arra az időszakra halasztották. Azt azonban megerősítette, hogy a világliga küzdelmei szeptemberben és októberben véget érnek.


    A magyar férfi vízilabda-válogatott a januári Európa-bajnoki győzelmével már kiharcolta a tokiói szereplés jogát, a nőknek azonban még selejtezniük kell a kvótáért.


    “Nem ért bennünket meglepetésként a hír, egyértelműen erre számítottunk. – idézte szerdán Bíró Attila szövetségi kapitányt a waterpolo.hu. – Várjuk a selejtező új időpontját, ami könnyen előfordulhat, hogy a következő évre esik. Az beigazolódott, hogy jó döntés volt elindulni a világliga-sorozatban, előtérbe kerül a két hátralévő hazai selejtezős, olaszok és franciák elleni meccsünk, és a Szuperdöntő, amelybe az eddigi jó szereplésnek hála már kvalifikáltuk magunkat. Van egy jó csapatunk, amelyet csiszolgatni kell tovább, de természetesen jelen helyzetben az egészség a legfontosabb.”


    A trieszti selejtezőt eredetileg márciusban rendezték volna, de a koronavírus-járvány terjedése miatt akkor májusra halasztották. Az Eb-bronzérmes magyarok a görögökkel, a kazahokkal, az izraeliekkel és az új-zélandiakkal szerepelnek majd azonos csoportban, a másik ötösben Hollandia, Olaszország, Szlovákia, Franciaország és Üzbegisztán kapott helyet. A tornáról az első két csapat harcolja ki – utolsóként – a tokiói indulást.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Vízilabda