Connect with us

Labdarúgás

Tizenegy Bayern-játékost jelöltek a FIFA Év csapatába

Tizenegy Bayern-játékost jelöltek a FIFA Év csapatába


A kanadai Alphonso Davies személyében először szerepel észak-amerikai labdarúgó a jelöltek között.

A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta annak az 55 futballistának a nevét, aki a legtöbb szavazatot kapta a játékostársaktól és ezzel jelölt az év csapatába.

A FIFA honlapján közzétett névsor 10 kapust és 15-15 védőt, középpályást, illetve támadót tartalmaz, a 2019/20-as idény álom tizenegyének összeállítását jövő csütörtökön, a FIFA-gála keretében ismertetik.

A legtöbb játékossal, szám szerint nyolccal Brazília és Németország képviselteti magát az 55-ös listán. A klubok közül a Bajnokok Ligája-győztes Bayern Münchenből 11 játékos került a névsorba, igaz, közülük ketten már más csapatba igazoltak nyáron.

A 16. alkalommal kiírt szavazáson Cristiano Ronaldo, a Juventus portugál sztárja az egyetlen, aki valamennyi alkalommal a jelöltek közé került. Érdekesség, hogy a tavalyi álomcsapatból Eden Hazard, a Real Madrid belga futballistája ezúttal nem jelölt, illetve Dani Alves révén másodszor fordul elő, hogy Dél-Amerikában futballozó játékos is rákerült a listára. A kanadai Alphonso Davies személyében pedig először szerepel észak-amerikai labdarúgó a jelöltek között.

A jelöltek (a FIFA honlapja alapján):
kapusok:
Alisson Becker (brazil, FC Liverpool), Thibaut Courtois (belga, Real Madrid), David de Gea (spanyol, Manchester United), Gianluigi Donnarumma (olasz, AC Milan), Moraes Ederson (brazil, Manchester City), Hugo Lloris (francia, Tottenham Hotspur), Keylor Navas (Costa Rica-i, Paris Saint-Germain), Manuel Neuer (német, Bayern München), Jan Oblak (szlovén, Atletico Madrid), Marc-Andre ter Stegen (német, FC Barcelona)

védők:
David Alaba (osztrák, Bayern München), Jordi Alba (spanyol, FC Barcelona), Toby Alderweireld (belga, Tottenham Hotspur), Trent Alexander-Arnold (angol, FC Liverpool), Dani Alves (brazil, Sao Paulo), Jerome Boateng (német, Bayern München), Alphonso Davies (kanadai, Bayern München), Virgil van Dijk (holland, FC Liverpool), Kalidou Koulibaly (szenegáli, SSC Napoli), Matthijs de Ligt (holland, Juventus), Marcelo (brazil, Real Madrid), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Andrew Robertson (skót, FC Liverpool), Thiago Silva (brazil, Chelsea), Raphael Varane (francia, Real Madrid)

középpályások:
Thiago Alcantara (spanyol, Bayern München), Dele Alli (angol, Tottenham Hotspur), Sergio Busquets (spanyol, FC Barcelona), Casemiro (brazil, Real Madrid), Philippe Coutinho (brazil, Bayern München), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Bruno Fernandes (portugál, Manchester United), Leon Goretzka (német, Bayern München), Jordan Henderson (angol, FC Liverpool), Frenkie de Jong (holland, FC Barcelona), N’Golo Kante (francia, Chelsea), Toni Kroos (német, Real Madrid), Joshua Kimmich (német, Bayern München), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Thomas Müller (német, Bayern München)

támadók:
Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Arsenal), Karim Benzema (francia, Real Madrid), Serge Gnabry (német, Bayern München), Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund), Zlatan Ibrahimovic (svéd, AC Milan), Harry Kane (angol, Tottenham Hotspur), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Sadio Mane (szenegáli, FC Liverpool), Kylian Mbappe (francia, Paris Saint-Germain), Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Neymar (brazil, Paris Saint-Germain), Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus), Mohamed Szalah (egyiptomi, FC Liverpool), Szon Hung Min (dél-koreai, Tottenham Hotspur)




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás