Connect with us

Kézilabda

Távozik spanyol csapatától a kézilabdázó Bartók Donát – megvan az új csapata

Távozik spanyol csapatától a kézilabdázó Bartók Donát – megvan az új csapata


Egy év után távozik a spanyol élvonalban szereplő Bidasoa Irún kézilabdacsapatától Bartók Donát és Svájcban folytatja.

    A 24 éves jobbátlövő tavaly januárban szerződött Spanyolországba, ahol két és fél évre szóló megállapodást kötött a Bidasoával. Együttese – amely szerdán a honlapján jelentette be a magyar játékos távozását – a mostani bajnokságban a második helyen áll a Barcelona mögött. Bartók 14 mérkőzésen 49 gólt dobott.


    A nemzeti csapat világbajnoki keretében ezúttal nem szereplő, 12-szeres válogatott játékos – aki december közepén úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy spanyol klubjánál minden ideális, ő és a családja is nagyon boldog – Svájcban, a Kadetten Schaffhausen együttesében folytatja pályafutását, amely az Európa-ligában érdekelt.


    “Boldog vagyok, hogy a Kadetten mezét magamra húzhatom, hálás vagyok a lehetőségért, mindent el fogok követni, hogy elérjük céljainkat” – fogalmazott új csapata honlapján Bartók. A magyar játékosról az ügyvezető igazgató David Graubner azt mondta, nagyon szerencsések, hogy a szezon közepén ilyen kvalitású kézilabdázót tudtak szerződtetni.


    Bartók másfél évre kötelezte el magát a Császár Gábort is foglalkoztató Schaffhausenhez.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda