Angol Foci

Szópárbajt vívott Solksjaer és Guardiola

Manchesteri derbit rendeznek ma este a Premier Leagueben, a menedzserek között pedig már a sajtóban elkezdődött a hadakozás.

A Manchester United egy súlyos, 4-0-ás Everton elleni vereséget követően fogadja a városi riválist. Ole-Gunnar Solksjaer szerint csapatának tökéletes lehetőség a City elleni mérkőzés, hogy javítsanak renoméjukon, ám figyelmeztetett, Guardiola együttese sokszor mellőzi a tisztességes játékstílust.

Itt tudja majd követni a mérkőzést ÉLŐ Vizuális Eredménykövetéssel!

LMT

„Ott fognak belénk rúgni, ahol érnek, mert ezt ültetik beléjük. Nem lesz könnyű gyors kontrákat vezetnünk, mert agresszívan fognak fellépni, szabálytalanok lesznek, erre fel kell készülnünk. Sok játékos vesz részt a támadásaikban, így labdavesztés esetén olyan magasan megpróbálnak megállítani, amilyen magasan csak lehet, mindegy milyen áron” – jellemezte a Guardiola-hatást a norvég menedzser.

Ez lesz az első csatájuk menedzserként – Kép: Twitter

A válaszra sem kellett sokat várni, Pep Guardiola szerint badarság az, amit Solksjaer mondott: „Tényleg ezt mondta? Hogyan lennénk ilyenek minimum 65-70 %-os labdabirtoklással?”

„Az nem az én futballom, talán összekever valakivel. Egyik csapatom, úgy a mostani sem erre a felfogásra alapoz. 10 menedzserként eltöltött szezonom alatt soha nem preferáltam ezt a hozzáállást. Néha szükséged van taktikai faultokra, de ez természetes, hiszen a dolgok gyorsan történnek a futballban. Ám arra soha nem biztattam egyetlen játékosomat sem, hogy legyen durva vagy tisztességtelen. Ha akarjátok, adjátok majd ezt át neki (Solksjaernak) a mérkőzést követő sajtótájékoztatón” – replikázott Guardiola.

Fel