A magyar válogatott Nagyszombaton a City Arénában 2:0 arányú vereséget szenvedett a szlovák nemzeti csapattól. Az újon Szoboszlai Dominik válaszolt az M4Sport riporterének kérdéseire.
„Azt mondta, játsszak amit tudok – felelte Szoboszlai Dominik a kérdésre, milyen utasításokkal küldte pályára Marco Rossi szövetségi kapitány – Bementem. Megcsináltam a dolgomat és most vége a mérkőzésnek. Az első félidőben szerintem jobbak voltunk. A másodikra kicsit leengedtünk, miután megkaptuk az első gólt. De ez még csak az első meccs volt. Persze nem ilyen bemutatkozásról álmodtam, de örülök annak, hogy sikerült bemutatkoznom. Lesz még ennél több és jobb is. Csalódott vagyok, hogy kikaptunk, dühös vagyok, hogy kikaptunk, de örülök annak, hogy bemutatkozhattam” – nyilatkozta az M4 Sport riporterének a Red Bull Salzburg légiósa.
A találkozót kezdőként végigfutballozó Kovács István úgy érezte, taktikailag sikerült meglepni a szlovákokat, az első félidő végén kapott gól azonban megpecsételte a magyar válogatott sorsát.
„A gól az hiányzott nagyon. Az első félidőben sikerült meglepnünk a szlovákokat, nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy letámadtuk őket. Inkább az ő térfelükön zajlott a játék. Az első félidő végén egy elkerülhető gólt kaptunk. Ettől függetlenül úgy érzem, olyan meccs volt, ami után emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Győzni szerettünk volna és ezt nem csak mondtuk, mindent megpróbáltunk. Köszönjük annak a nagyon sok szurkolónak, aki elkísért minket. Így lehet igazi futballélménnyel gazdagodni. Ez a mérkőzés talán ott ment el, amikor megkaptuk az első gólt. Megnyugodtak tőle, nekünk pedig futni kellett az eredmény után. Ezzel együtt is, amit Rossi kapitány kitalált, az szerintem ült, nekünk kellett volna több tartalommal megtölteni” – mondta Kovács István.
Marco Rossi a kispadról úgy érezte, a helyzetkihasználás jelentette az egyedüli jelentős különbséget a két válogatott között.
„Nem játszottunk rossz mérkőzést. Sok szempontból nem voltunk rosszabbak. Voltak egyértelmű helyzeteink, még 1–0-s hátrány után is. Úgy érzem, a második félidőben sokkal jobban is játszottunk, mint az elsőben. Egy-két hibánk volt, igaz azok nagyok. A különbség annyi volt, hogy a szlovákok hatékonyabban használták ki a helyzeteiket. Több lehetőségük olyan nagyon-nagyon nem volt, mint nekünk. Minőségi középpályájuk van, és egy nagyon erős befejező csatáruk, de ezt tudtuk előre. Volt két nagy hibánk, igen, és ez nagyon megnehezítette az életünket. Ez kihatott az önbizalmunkra, nehezen tudtunk továbblépni a kapott gólokon” – mondta az M4 Sportnak Marco Rossi.
„Nem akarom azt mondani, hogy túlzottan féltünk volna, vagy ilyesmi, de több egyéniséget, több váratlan húzást kell a jövőben belevinnünk az ilyen mérkőzésekbe. Felemelt fővel hagyhattuk el a pályát, mert mindent megtettünk. Nem volt elég. Ilyen szinten nem adhatjuk oda ilyen könnyen a labdát az ellenfélnek. Ebben kell javulnunk. Taktikailag úgy érzem, hogy rendben voltunk. Formációt tudtunk váltani gördülékenyen, 3–5–2-ről 4–4–2-re például” – fogalmazott a szövetségi kapitány, aki a debütáns Szoboszlai Dominikra is kitért.
„Lehet volt néhány hibája, de megfelelő lendülettel és hozzáállással állt be a játékba. Különleges futballista. Biztos vagyok benne, hogy a következő tíz évben meghatározó tagja lesz a válogatottnak. Viszont türelmesnek kell lennünk vele. Bosszantó, hogy nem tudtunk nyerni, de ez nem rajta múlott.”
