Alapkategória

Sportgazdasági-menedzsment és teniszközpontot adtak át Debrecenben

Átadták pénteken a Sportgazdasági-menedzsment és teniszközpontot épületét a Debreceni Egyetemen (DE), a 860 millió forintos beruházást a kormány több mint 260 millióval támogatta.

    Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkára avatóbeszédében emlékeztetett rá, hogy 2010 óta a kormány a sportot stratégiai ágazatként kezeli, ami hozzájárul a nemzet felemelkedéséhez.

Képtalálat a következőre: „tenisz központ debrecen”
Fotó: Google


    Az államtitkár elismeréssel szólt Debrecen és a helyi egyetem sportra is kiterjedő együttműködéséről. Elmondta: egy oktatási intézmény színvonalát az oktatás minősége mellett a sport is meghatározza, amiben élen jár a Debreceni Egyetem.

Képtalálat a következőre: „tenisz központ debrecen”
Fotók: Dehir


    „Debrecenben akkor is jelentős fejlesztések valósultak meg, amikor a magyar sport támogatottsága jelentősen elmaradt az ideálistól” – tette hozzá Szabó Tünde.


    Az államtitkár elismerését fejezte ki, mivel a debreceni beruházás a „menedzsment pallérozását” és a teniszt egyszerre szolgálja. Szerinte ebből a beruházásból nemcsak az egyetem és Debrecen, hanem egész Magyarország profitál.


    Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere és Kósa Lajos, a Fidesz helyi országgyűlési képviselője egyaránt hiánypótló fejlesztésnek nevezte a beruházást, amely egy régóta jelenlevő sportág megerősödéséhez tud hozzájárulni a városban.


    Szilvássy Zoltán, a DE rektora azt mondta, hogy a magyar egyetemek közül a debreceni rendelkezik az egyik legjobb sport infrastruktúrával.

Fotó: Dehir


    Bács Zoltán kancellár hozzátette: a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas teniszközpontban négy fedett teniszpályát alakítottak ki. A fejlesztés második ütemében küzdősportoknak alakítanak ki új csarnokot és további nyolc szabadtéri teniszpályát építenek.


    A teniszközpont hivatalos átadása után Máthé Gábor siketlimpiai bajnok és Temesvári Andrea tartott bemutatót az új teniszpályák egyikén.

Fel