Connect with us

Tenisz

Sofia Open-Fucsovics nehezen lépett tovább

Sofia Open-Fucsovics nehezen lépett tovább


Fucsovics Márton küzdelmes, 2 óra 48 perces mérkőzésen a negyeddöntőbe jutott a szófiai, 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán.

Fucsovics (47.) és csütörtöki nyolcaddöntős ellenfele, a német Yannick Maden – aki a selejtezőből került a főtáblára – eddig egyszer találkozott egymással: tavaly a budapesti salakpályás tornán a rangsorban 121. rivális három játszmában győzött.
    Szófiai mérkőzésük az első adogatójátéktól kezdve nagy csatát hozott, a magyar játékos három, Maden hat bréklabdát hárított, mielőtt eljutottak a rövidítésig. Itt Fucsovics 5-0-ra elhúzott, majd harmadik játszmalabdáját értékesítve, 66 percet követően előnybe került.
    A második szett gyors brékváltással indult, de mivel a magyar teniszező – elsősorban a második szerváival – sokkal rosszabb arányban nyerte meg a labdameneteket, mint az első felvonásban, Maden még kétszer el tudta venni Fucsovics adogatójátékát, így 49 perc alatt egyenlített.

Fotó: MTI


    A döntő játékrész remekül indult magyar szempontból: a nyíregyházi játékos két brékkel 3:0-ra vezetett, ám 4:4-nél már egyenlőt mutatott az eredményjelző, elsősorban azért, mert Fucsovics rossz százalékban ütötte pályára az első adogatásait. A ranglista-47. teniszező ezt követően ismét elvette ellenfele adogatójátékát, így szerválhatott a mérkőzésért: Maden ekkor ugyan kiharcolt két bréklabdát, de a magyar játékos nem ingott meg, és második meccslabdáját kihasználva, 2 óra 48 perces csata végén továbbjutott.
    Fucsovics a negyeddöntőben a negyedik helyen kiemelt, az ATP-rangsorban 18. spanyol Roberto Bautista Aguttal találkozik.MTI

Eredmény:
Egyes, nyolcaddöntő:

Fucsovics Márton-Yannick Maden (német) 7:6 (7-3), 3:6, 6:4




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Tenisz