Tenisz

Sofia Open – Fucsovics játék nélkül elődöntős

Fucsovics Márton játék nélkül jutott elődöntőbe az 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású szófiai kemény borítású tenisztornán.

 versenyt szervező ATP honlapja egy órával a találkozó kezdete előtt azt közölte: a világranglistán 18. Roberto Bautista Agut nem áll ki a 11 órára kiírt összecsapásra.

Fotó: Facebook


    Később kiderült: a spanyol teniszező napok óta lázas volt, és a jövő heti, rotterdami verseny előtt nem akart kockáztatni, ezért döntött úgy, hogy nem lép pályára.
    A 27. születésnapját éppen pénteken ünneplő Fucsovics – aki a rangsorban 47. – az MTI-nek azt mondta: nem várt ajándékot kapott.
    „Vasárnap kétórás, kemény edzésünk volt Robival, nagyon sajnálom, hogy megbetegedett, és mielőbbi gyógyulást kívántam neki” – fogalmazott a magyar játékos.
    Hozzátette, ezzel együtt természetesen boldog, hogy élete második ATP-elődöntőjére készülhet.
    Fucsovics – aki az első fordulóban a nyolcadik helyen kiemelt olasz Andreas Seppit, a nyolcaddöntőben pedig a német Yannick Madent búcsúztatta – az elődöntőben a Matteo Berrettini-Fernando Verdasco, olasz-spanyol párharc győztesével találkozik.

Eredmény:
Egyes, negyeddöntő:

Fucsovics Márton-Roberto Bautista Agut (spanyol, 4.) játék nélkül

Fel