Connect with us

Német Foci

Sallaiék komoly sallert kaptak a Mainztól

Sallaiék komoly sallert kaptak a Mainztól

A sérült szalai Ádámot nélkülöző Mainz hat vereség és egy döntetlen után először tudott nyerni a bajnoki idényben.

Sallai Roland csapata, az SC Freiburg otthon 3-1-re kikapott a Szalai Ádámot sérülés miatt nélkülöző Mainztól a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában, vasárnap.

A találkozón a vendégek gyorsan vezetést szereztek, a 2. percben eredményes Jean-Philippe Mateta a szünetig mesterhármasig jutott. A házigazdák a 63. percben szépítettek. A magyar válogatott alapembere, Sallai Roland kezdőként végigjátszotta az összecsapást.

A Freiburg sorozatban a hetedik mérkőzésén maradt nyeretlen, ezeken negyedszer maradt pont nélkül, egymást követően harmadszor. A Mainz hat vereség és egy döntetlen után először jutott három ponthoz a bajnoki idényben.

A forduló másik vasárnapi összecsapásán az Union Berlin 2-1-re győzött Kölnben. A bajnoki idényt vereséggel kezdte a berlini együttes, amely azóta nem maradt pont nélkül a Bundesligában, három döntetlen mellett negyedszer győzött.

A Köln viszont továbbra is nyeretlen, három döntetlen mellett ötödször maradt alul, ötödik hazai meccsén negyedszer szenvedett vereséget.

Bundesliga, 8. forduló:
SC Freiburg-FSV Mainz 05 1-3 (0-3)
1. FC Köln-Union Berlin 1-2 (1-1)

szombaton játszották:
Hertha BSC-Borussia Dortmund 2-5 (1-0)
Bayern München-Werder Bremen 1-1 (0-1)
Arminia Bielefeld-Bayer Leverkusen 1-2 (0-1)
TSG Hoffenheim-VfB Stuttgart 3-3 (1-2)
Borussia Mönchengladbach-FC Augsburg 1-1 (1-0)
Schalke 04-VfL Wolfsburg 0-2 (0-2)
Eintracht Frankfurt-RB Leipzig 1-1 (1-0)

A tabella:
1. Bayern München    8  28-12  19 pont
2. Dortmund          8  20- 7  18
3. Leverkusen        8  16- 9  18
4. RB Leipzig        8  16- 5  17
5. Union Berlin      8  18- 8  15
6. Wolfsburg         8   9- 5  14
7. Mönchengladbach   8  13-13  12
8. Stuttgart         8  16-12  11
9. Bremen            8  10-10  11
10. Augsburg          8  10-11  11
11. Frankfurt         8  11-13  11
12. Hoffenheim        8  14-15   8
13. Hertha            8  15-18   7
14. Freiburg          8   9-19   6
15. Mainz             8  10-21   4
16. Bielefeld         8   5-17   4
17. Köln              8   8-14   3
18. Schalke           8   5-24   3




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Német Foci