Connect with us

Német Foci

Sallai: ha nem tudunk a szurkolók előtt, akkor próbálunk értük játszani

Sallai: ha nem tudunk a szurkolók előtt, akkor próbálunk értük játszani

Sallai Roland, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott futballistája szerint hiányoznak a szurkolók a nézőtérről, de ha már előttük nem tudnak, akkor próbálnak értük játszani.

    A 22 éves szélső az M1 aktuális csatornának hétfőn azt mondta: minden játékosnak hiányzik az az atmoszféra, amelyet a drukkerek teremtenek a stadionban, mert a közönség sokszor plusz erőt tud adni a csapatnak.


    “A legnagyobb öröm ugyanakkor természetesen mindannyiunk számára az volt, hogy újra tudtunk mérkőzést játszani” – jelentette ki Sallai, aki társaival együtt 1-1-es döntetlent ért el a szintén magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Lepizig vendégeként szombaton, amikor a koronavírus-járvány miatt március első felében félbeszakított Bundesliga újraindult.


    “Meglátszott a két hónap kihagyás, de sikerült egy aránylag jó meccset játszanunk, amelynek az első félideje számunkra nagyon jól alakult. A szünet után viszont a Lipcse ránk erőltette az akaratát, jó focit játszott és sok helyzete volt, úgyhogy örülünk az egy pontnak” – foglalta össze a mérkőzésen történteket Sallai, aki kezdőként 60 percet játszott, és ő kapta a találkozón az egyetlen sárga lapot.


    A válogatott támadó arról is beszélt, hogy az egészségügyi és biztonsági intézkedések nagyon szigorúak, kötelező a maszkok használata és a távolságtartás, az öltözőben pedig el vannak választva egymástól a játékosok.


    “Talán az volt a legfurcsább, hogy a cserejátékosok nem a kispadon foglaltak helyet, hanem a kispad mellett kialakított részen, egymástól távolabb elhelyezett székeken, és ott is kötelezően viselni kell az arcmaszkokat” – mondta Sallai Roland.


    A zárt kapus mérkőzésekkel folytatódó Bundesliga következő, hétvégi fordulójának szombati játéknapján a hetedik Freiburg a 17. Werder Brement fogadja majd, míg a negyedik RB Leipzig az ugyancsak magyar válogatott Szalai Ádámot is a soraiban tudó, 15. Mainz vendége lesz.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Német Foci