Connect with us

Gyorskorcsolya

Rövidpályás gyorskorcsolya – Kínát sértő bejegyzést posztolt Burján, lemondott a vezetőedző

Rövidpályás gyorskorcsolya – Kínát sértő bejegyzést posztolt Burján, lemondott a vezetőedző

Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Kínát sértő magatartása miatt benyújtotta lemondását Csang Csing Lina, a válogatott vezetőedzője kedden.

    A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség közleményben számolt be az esetről, hozzátéve, hogy az elnökség a sportolóhoz méltatlan megnyilvánulásért elnézést kért, a vezetőedző lemondását nem fogadta el, és tárgyalásokat kezdeményez vele. A kommüniké arra is kitér, hogy Burján is bocsánatot kért a vezetőedzőtől.

Képtalálat a következőre: „csang csing lina gyorskorcsolya”
Fotó: MTI


    Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lép jégre a péntektől vasárnapig tartó sanghaji világkupa-versenyen, hazautazik.
    A MOKSZ elnöksége úgy határozott – áll még a közleményben -, hogy a csapatvezető kérésére Burján ellen fegyelmi eljárást indít.


    A válogatott Nagojából utazott Sanghajba, a világkupa-sorozat következő állomására. A repülőtéri várakozás pillanatait és a tömeget örökítette meg Burján, majd mindezt egy Kínát sértő mondattal posztolta Instagram-oldalára.

Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Gyorskorcsolya