Connect with us

Gyorskorcsolya

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb – Jól sikerült a debreceni jégpróba

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb – Jól sikerült a debreceni jégpróba


Sikeres volt a jégpróba a debreceni Főnix Csarnokban, ahol jövő január 24. és 26. között rendezik meg a rövidpályás gyorskorcsolyázók Európa-bajnokságát.

“Jól bírja a terhelést a jég” – jelentette ki Schulek Csaba, a magyar szövetség ügyvezetője, miután kedden délelőtt az utánpótlás válogatott sportolói, majd a budapesti szinkronkorcsolyázók tesztelték a felületet.
    A nemzetközi szövetség (ISU) képviseletében Hugo Herrnhof sportigazgató szemrevételezte a kontinensviadal helyszínét, az olasz szakember elégedetten értékelte a látottakat.

Fotó: MTI


    “Először vagyok Debrecenben, de a csarnok méretében és adottságaiban is ideálisnak tűnik arra, hogy otthont adjon az Európa-bajnokságnak. Csak apró változtatásokra, fejlesztésekre lehet szükség” – mondta az MTI-nek Herrnhof, aki hozzátette, reményei szerint telt ház és kiváló hangulat várja majd a versenyzőket tekintve, hogy Magyarország jelenleg az egyik legsikeresebb európai nemzet a sportágban.


    Az olasz rövidpályás gyorskorcsolya váltóval 1988-ban világ- és 1994-ben olimpiai bajnok sportvezető lehetséges fejlesztésként a nagyobb kivetítőt említette példaként, de mint megjegyezte, jelenleg a csarnok adottságait vizsgálja, hogy minek hol lesz a helye, a részletekről majd csak augusztusban tárgyalnak a szervezőbizottsággal.
    A magyar szövetség a jeges majálison azt is bejelentette, hogy Heidum Bernadett, Keszler Andrea és Knoch Viktor személyében az eseménynek három olyan korábbi versenyző lesz az arca, akik egy éve a phjongcshangi olimpián még versenyzőként szerepeltek, azóta viszont a visszavonulás mellett döntöttek.
    “Talán nem titok, egy szövetségi ülésen én vetettem fel az Eb-pályázat ötletét. Jót tesz a sportágunknak a hazai rendezés, én pedig szívesen segítek bármiben és bárhol – immár a palánk külső oldalán” – mondta a férfi váltóval olimpiai bajnok Knoch.
    “Kicsit fáj, hogy nem a mi időnkben rendeztünk Európa-bajnokságot, mert én személy szerint tele vagyok Eb-érmekkel, jó lett volna magyar közönség előtt futni egy kontinensviadalon” – mondta Heidum, aki szerint ez egy jó alkalom arra, hogy az egész sportágat megismertessék a szurkolókkal.
    A jeges majális keretében délután a felkészülését múlt héten a mátraházi edzőtáborban megkezdő felnőtt válogatott is kipróbálja a jeget.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Gyorskorcsolya