Connect with us

Tenisz

Riói tenisztorna – Balázs Attilát nem tudta megállítani a betegség

Riói tenisztorna – Balázs Attilát nem tudta megállítani a betegség

Balázs Attila viszontagságos előzmények után jutott be nyolcaddöntőbe kedden a Rio de Janeiróban zajló, 1,9 millió dollár (576 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

    A szerencsés vesztesként főtáblára került magyar – aki karriercsúccsal 106. a világranglistán – kedden bravúrral 6:4, 6:3-ra legyőzte a 2016-os bajnok uruguayi Pablo Cuevast (46.), majd elsőként a korábbi történésekről beszélt az MTI-nek:


    “A második verseny, Buenos Aires után lebetegedtem, torokgyulladás miatt két-három napig nem is edzettem, és elég erőtlenül érkeztem ide, Rióba. A főtáblára jutásért iszonyúan rossz napot fogtam ki, akkor csengett le a betegség, ráadásul az ellenfelem nagyon jól játszott. Szerencsére mégis feljutottam a selejtezőből, és jól jött, hogy nem hétfőn kellett játszani, kedden pedig már tudtam élni a lehetőségeimmel.”


    A 31 éves teniszező a Curvas elleni meccsről elmondta, végig kiegyensúlyozottan tartotta a szerváját, és színvonalas csatában verte meg az uruguayit, aki salakon a világ egyik legjobbjának számít.


    “Ma esti mérkőzésem lesz a centerpályán, próbálom megint kihozni magamból a maximumot. Kicsit fáradt vagyok, de ha tudok pihenni, akkor nem lesz gond a regenerálódással” – tette hozzá Balázs Attila, aki hétfőtől várhatóan már a top 100-ban lesz az ATP-rangsorban.


    Az MTK játékosa a nyolcaddöntőben a 88. helyen álló brazil Thiago Monteiróval találkozik, aki kedden a negyedik kiemelt argentin Guido Pellát (26.) búcsúztatta. A meccs magyar idő szerint 23 óra körül kezdődik.

Eredmények, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
Thiem (osztrák, 1.)-Meligeni Rodrigues Alves (brazil) 6:2, 4:6, 6:1
Lajovic (szerb, 2.)-Cecchinato (olasz) 6:4, 6:7 (4-7), 6:1
Monteiro (brazil)-Pella (argentin, 4.) 5:7, 6:4, 7:6 (7-3)
Coric (horvát, 5.)-Londero (argentin) 7:6 (7-5), 7:5
Munar (spanyol)-Caruso (olasz) 7:5, 6:4
Sonego (olasz)-Mayer (argentin) 6:1, 5:7, 6:4
Domingues (portugál)-Gaio (olasz) 7:6 (10-8), 6:4
Mager (olasz)-Ruud (norvég, 8.) 7:6 (7-4), 7:5
Korábban közölt keddi eredmény:
Balázs Attila-Pablo Cuevas (uruguayi) 6:4, 6:3




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Tenisz