Connect with us

Tenisz

Riói tenisztorna – Balázs Attila már a Davis Kupára is gondol

Riói tenisztorna – Balázs Attila már a Davis Kupára is gondol

Már a belgák elleni Davis Kupa-selejtező is foglalkoztatja Balázs Attilát, aki péntek éjjel vívja negyeddöntőjét a Rio de Janeiróban zajló, 1,9 millió dollár (576 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

    A világranglistán karriercsúccsal a legjobb 100-ba bejutott játékos elsőként rövid helyzetjelentést adott az MTI-nek Brazíliából.


    “Most kezdődik a mai program, én pedig a negyedik meccsen lépek pályára, úgyhogy jó hosszú nap áll előttem. Nagyon úgy tűnik, hogy esni fog az eső, ezért nem biztos, hogy le tudom ma játszani a negyeddöntőmet. Pedig nagyon várom a Pedro Martinez elleni visszavágót, két hete kikaptam tőle, és érdekes, hogy akkor a Buenos Aires-i selejtező első fordulójában találkoztunk, most pedig egy ilyen nagy torna negyeddöntőjében. Jó formában vagyok, és érzem az erőt magamban” – fejtette ki Balázs Attila, aki szerencsés vesztesként került főtáblára Rióban.


    Az MTK játékosa elmondta azt is, hogy a tervezettnél korábban hazatér Magyarországra.


    “Úgy döntöttünk, hogy a jövő héten a korábbi tervekkel ellentétben mégsem játszom Chilében, mivel ilyen jól alakul ez a riói verseny. Logikusabb kihagyni a jövő hetet már csak a Davis Kupa miatt is, és inkább kiadom még itt magamból mindazt, ami bennem maradt. Utána néhány nap pihenő, aztán készülünk a debreceni Davis Kupára, amelyet már nagyon várok” – tette hozzá.


    A március 6-án és 7-én megrendezendő debreceni selejtezőben a magyarok a belga válogatottat fogadják, a párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi DK-döntőben.


Facebook

Új hírek

Több Tenisz