Connect with us

Labdarúgás

Premier League – Tuchel: a Chelsea jövőre már címeket akar szerezni

Premier League – Tuchel: a Chelsea jövőre már címeket akar szerezni


A Chelsea az idén még nem, a következő futballszezonban azonban minden lehetséges címért harcba száll a londoniak vezetőedzője szerint.

    Thomas Tuchel, akinek munkáját az angol élvonalbeli csapatnál másodedzőként Lőw Zsolt segíti, január végén vette át a Kékek szakmai irányítását, s együttese azóta 10 tétmérkőzésen maradt veretlen. A Chelsea pillanatnyilag a negyedik helyet foglalja el a Premier League-ben, miután csütörtök este 1-0-ra nyert a címvédő Liverpool otthonában a bajnokság 29. fordulójában. Tuchel szerint ebben az évben bajnoki célként a legjobb négy közé kerülés fogalmazható meg, az új idényben azonban nagyobb feladatok megvalósítására is alkalmasnak tartja a gárdát.


    “Ebben a szezonban még lehetetlen eltüntetni a hátrányunkat az éllovas Manchester Cityvel szemben” – nyilatkozta Tuchel az ESPN televíziós csatornának. “A következő idényben viszont mindenki nulláról indul, és a sportban gyorsan a legjobb lehetsz, ha megragadod a pillanatot. Mi ezt akarjuk, s a következő szezontól kezdve minden sorozatban a győzelemért fogunk küzdeni.”

Fotó: Paul Childs – Pool/Getty Images




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás