Connect with us

Csapatsportok

Pénteken ismét Magyar Parasport Napja, országszerte Lélekmozgató

Pénteken ismét Magyar Parasport Napja, országszerte Lélekmozgató


Pénteken második alkalommal ünneplik meg a Magyar Parasport Napját, amelynek keretében idén is érzékenyítő és interaktív osztályfőnöki, valamint rendhagyó testnevelés órákat tartanak országszerte, ezeken a gyerekek egyebek mellett kipróbálhatják a fogyatékkal élő sportolók sportágait.

A tanulók az ülőröplabdán, a bocsán, a csörgőlabdán, a kerekesszékes kosárlabdán, a vakfutáson és a padlóhokin keresztül nyerhetnek bepillantást a parasportba, az osztályfőnöki órákon pedig beszélgethetnek a fogyatékkal élők helyzetéről, de megnézhetik A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér című dokumentumfilmet is, amely a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó életét mutatja be.   
    Az Országgyűlés 2017 decemberében nyilvánította február 22-ét a Magyar Parasport Napjává. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) tavaly rendezte meg először a Lélekmozgató elnevezésű, érzékenyítő programot, amelyhez akkor közel ötszáz oktatási intézmény csatlakozott. Idén nemcsak az általános és középiskolákat, hanem az óvodákat is bevonják a programba.
    A Lélekmozgatón kívül az egész napos programsorozat részeként megkoszorúzzák a Magyar Paralimpiai Bajnokok falát – ezen az eseményen ott lesz a Magyar Parasport Napjának két nagykövete, Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó, valamint Suba Róbert, paralimpiai ezüstérmes kajakozó is -, bemutató foglalkozást tartanak a Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézetében, és az MPB ünnepi közgyűlésére is ezen a napon kerül sor, amelynek keretében szakmai konferenciát rendeznek és díjakat adnak át. MTI




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Csapatsportok