Connect with us

Úszás

Olasz Anna egy évvel elhalasztotta pályafutása befejezését

Olasz Anna egy évvel elhalasztotta pályafutása befejezését

Társaival együtt Balatonfűzfőn készül Olasz Anna nyíltvízi úszó, aki úgy tervezi, hogy a tokiói olimpia után befejezi a pályafutását. A játékok halasztásával a sportolói karrierjének a vége 2021-re tolódott.

    “Először az országos bajnokság maradt el, majd nemzetközi versenyek is, végül elhalasztották az olimpiát, így volt idő erre lelkileg felkészülni” – mondta szerdán a Kossuth Rádiónak a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző. “Én azóta is próbálom pozitívan nézni a történéseket, bár jó lett volna, ha már a válogatóverseny után történik a halasztás, könnyebb lett volna a következő egy évbe úgy belevágni, hogy már tudom, résztvevő vagyok.”


    Mint elmondta, úgy tervezte, hogy az ötkarikás játékokat követően a szezont még végigcsinálja, de utána abbahagyja az úszást, így most a pályafutása vége egy évvel eltolódott.


    “Ezt is úgy fogom fel, hogy kaptam még egy évet az úszásban. Ezzel együtt hamarosan 27 éves leszek, s bár továbbra is szeretek úszni, elkezdtem már tervezni a jövőmet” – fogalmazott a sportoló, aki lemaradt a londoni olimpiáról, majd úgy tűnt, Rióban sem lehet ott, végül aztán 2016-ban indulhatott, most pedig még ugyancsak nincs indulási joga.


    “Én ennek ellenére minden nap úgy készülök, hogy ott leszek Tokióban, a koronavírus-járvány sem fog ettől a célomtól eltántorítani” – jelentette ki, bár azt hangsúlyozta, hogy a mostani helyzetet nagyon komolyan kell venni, ő is ezt teszi.


    A szegedi úszó elmesélte, hogy pár hete még úgy gondolták, a legközelebbi alkalom, amikor úszni mehetnek, az valamikor nyílt vízen, a Maty-éren vagy a Balatonon lehet, de miután minden magyar válogatott versenyzőnek negatív lett a koronavírustesztje, elkezdődhettek a medencés tréningek.


    “Mi most már öt negatív tesztnél tartunk egy hónap alatt. A vidékiek, így mi is Balatonfűzfőn készülünk, a fővárosiak pedig Budapesten” – mondta.


    Hozzátette: egyszerre csak nyolcan lehetnek a medencében, de így is nagyon örülnek az edzéslehetőségnek, mert öt hét kimaradt víz nélkül, és jó volt visszaszerezniük a vízérzetet.


    Olasz Anna elmesélte, hogy Thaiföldön edzőtáborozott, amikor kezdett komolyabbá válni a járványhelyzet Európában, de ők ott ebből szinte semmit nem érzékeltek. Egy zárt központban készültek, s bár abból a társaságból is volt két pozitív eset, ők szerinte valószínűleg már Magyarországon kapták el a vírust.


    A jövővel kapcsolatban végül még nyitva hagyott egy kiskaput, amikor úgy fogalmazott, még nem száz százalék, hogy a tokiói játékok után szögre akasztja a sapkát és az úszószemüveget, de mint hozzátette: már szeretne elkezdeni dolgozni – a sport mellett akar maradni – és folytatni az egyetemi tanulmányait is.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Úszás