Esteban Ocon úgy véli, hogy Charles Leclerc már az első Ferraris évében felérhet a csúcsra.
A jelenleg versenyzői ülés nélküli Ocon, aki a Mercedes harmadik számú pilótája és óriási ígéret, nyilatkozott az ifjú Ferrari pilótáról. A francia szerint Charles hihetetlen képességekkel van megáldva és nagyon is számolni kell vele a világbajnokság végelszámolásánál. Egy versenyképes Ferrariban akár már az első évben a csúcsra kerülhet.

„Úgy vélem, Charles már az idei szezonban biztosan a világbajnoki címért harcol majd. Abszolút jól ismerem őt, 2005-ben versenyeztünk először egymás ellen hét-nyolc éves korunkban” – nosztalgiázott a Mercedes tesztpilótája.
„Első és második helyen haladtunk, belső ívre kerültem és az utolsó kör utolsó kanyarjában összeütköztünk. Charles nem ért célba, én pedig valahogy hatodik-hetediknek célba kecmeregtem. Karrierünk során ez volt az első eset, hogy nagyot csatáztunk és össze is ütköztünk.”
„Tudom, hogy hatalmas tehetség és amióta itt van , a mezőny egyik leggyorsabb versenyzője. Egészen biztos, hogy ezt meg is fogja mutatni már ebben a szezonban.” Pierre Gasly is mondott pár észrevételt Ocon. ” Szerintem, gyakran látjuk majd, ahogy Pierre és Charles győzelmekért és dobogós helyekért küzdenek majd. A Forma-1 egész dns-e megváltozik hamarosan, azt látjuk, hogy a fiatal pilóták is képesek kiváló munkát végezni. Ez pedig segítség lesz a többi ifjú reménységnek, hogy elérjék céljaikat a száguldó cirkusz felé haladva” – nyilatkozta Esteban Ocon.
