Röplabda

Női röplabda Közép-európai Liga – Fontos győzelemmel kezdett a Békéscsaba

A Békéscsaba az előzetesen legnagyobb riválisának tartott ukrán bajnok Prometej 3-0-s legyőzésével kezdte meg szereplését kedden a női röplabda Közép-európai Ligában.

    A kétszeres aranyérmes BRSE csütörtökön a horvát Kastela ellen folytatja a sorozatot ugyancsak hazai környezetben.

    Női röplabda Közép-európai Liga, alapszakasz, 1. forduló:
Swietelsky-Békéscsaba – SC Prometej Dnyipro (ukrán) 3-0 (17, 26, 15)

a legeredményesebb játékosok: Aktas 16, Drpa 15, Vasziljeva, Pintér 10-10, illetve Milenko, Sztyepanenko 10-10

    A tavaszi szuperdöntőbe vágyó BRSE a nyitófordulóban azzal a Prometejjel találkozott, amely az ukrajnai háború miatt a most kezdődött idényben a Bajnokok Ligája mellett a cseh élvonalban is szerepel majd.


    Az első játszmában a BRSE nem sok kétséget hagyott afelől, melyik a jobb csapat: Tóth Gábor tanítványai jó nyitásaiknak és remek sáncmunkájuknak köszönhetően végig uralták a játékrészt, és könnyedén szerezték meg a vezetést.


    A második felvonásra megrázta magát az ukrán bajnokcsapat, amely jól kezdett, és bár később a Békéscsaba eltüntette négypontos hátrányát, végig tartotta a lépést riválisával. A hajrában a Prometej 23-20-ra is vezetett, majd 24-23-nál játszmalabdája volt, de a hazaiak a közönség biztatása közepette fordítottak.


    A második etapban mutatott jó játékkal úgy látszott, a vendégcsapat ellőtte minden puskaporát: a harmadik felvonásban a BRSE sokáig szinte kedvére szerezte a pontokat, 20-11-re is vezetett és megérdemelten zárta le a 85 perces összecsapást.


    A mérkőzés legeredményesebb játékosa a török Ceyda Aktas volt 16 ponttal.

Fel