Connect with us

Röplabda

Női röplabda Eb – Jó hangulatban kezdődött a győri edzőtábor

Női röplabda Eb – Jó hangulatban kezdődött a győri edzőtábor


Jakub Gluszak szövetségi kapitány szerint a játékosok jó hangulatban, energiával telve érkeztek meg a női röplabda-válogatott győri edzőtáborába, így minden adott a lehető legjobb felkészüléshez a magyar szempontból augusztus 20-án rajtoló Európa-bajnokság előtt.

    A lengyel szakember az MTI-nek hétfőn elmondta: mivel kicsit több mint hat hetük van felkészülni a kontinensviadalra, így a mostani, valamint a jövő hét első felében a fizikai felkészítés és az állóképesség javítása lesz az elsődleges, illetve az, hogy a játékosok visszaszokjanak a labdához.


    “Mindenki egyhónapos vagy még hosszabb szünet után tért vissza a nemzeti csapatba, így az első napokban még a labdás edzéseken sem lesznek ugrást igénylő gyakorlatok. Napról napra építünk majd be egyre több taktikai jellegű feladatot a felkészülésbe, de most a legfontosabb a fokozatosság” – fogalmazott az elmúlt három idényben a Vasast irányító szakember, akinek szerződtetését hétfőn (ma) jelentette be új klubja, a lengyel Budowlani Lódz.


    A szövetségi kapitány kiemelte, az Eb-ig hátralévő időben a támadójáték hatékonyságának javításán, minél változatosabbá tételén lesz a fő hangsúly.


    “Szeretnénk gyorsítani a játékunkon, a cél, hogy a feladóknak minden játékhelyzetben több variációs lehetőségük legyen. Ehhez elsősorban a támadókkal kialakított kapcsolatok javítására van szükség. Emellett folytatjuk a munkát, amit a májusi selejtezők előtt végeztünk, azaz szeretnénk még tovább stabilizálni a blokkunkat és a védekezésünket” – tekintett előre a legfőbb feladatokra a tréner.


    Gluszak kifejtette: a jelenlegi, 18 fős bő keretet két hét múlva, a nemzeti csapat bakui edzőtábora előtt szűkíti 16 fősre, majd az azerbajdzsáni túra után jelöli ki azt a 14 röplabdázót, aki részt vehet a kontinenstornán.


    “A felkészülés utolsó heteiben már csak azokra a játékosokra szeretnénk koncentrálni, akik ott lesznek az Eb-n, ugyanis kisebb létszámmal könnyebb a taktikai elemeket gyakorolni” – fejtette ki a szakvezető.


    A kerettagok állapotával és a csapat hangulatával kapcsolatban viccesen megjegyezte: az Európa-ligához képest a legnagyobb változás, hogy mindenki napbarnítottan érkezett meg az edzőtáborba.


    “A hozzáállással ezúttal sincs baj, mindenki energiával telve jött Győrbe. Olyan játékosok vannak itt, akik itt akartak lenni, ez pedig nekem nagyon fontos, mert tudom, hogy csak így lehet százszázalékos munkát végezni” – zárta Gluszak.


    Németh Anett, a nemzeti együttes keresztszalag-szakadásból lábadozó feladóátlója az MTI-nek kifejtette, a nyári szünetben sem pihent, folyamatosan gyógytornázott és végezte a kiadott erősítő feladatokat, mert továbbra is a célja, hogy az Európa-bajnokságon tudja segíteni a csapatot.


    “Egyelőre panaszmentes vagyok, szép lassan elkezdem a röplabdás terhelést is, meglátjuk, arra hogyan reagálok majd, de remélem, jól. Szeretnék az Eb-ig panaszmenetesen felépülni és még formába is kerülni, hogy használható legyek” – nyilatkozta a 25-szörös válogatott Németh, aki novemberben szenvedett súlyos sérülést.


    A 21 éves játékos – aki a következő szezonban Németországban, az SC Potsdamban röplabdázik majd – kiemelte, örült, hogy az Európa-ligában, ha csak a cseresarokban is, de ott lehetett az együttessel, mert jó volt, hogy ismét szokhatta a válogatott légkörét.


    “Fura volt úgy ott lenni, hogy tudtam, nem fogok pályára lépni, de nagyon örültem, hogy szurkolhattam a lányoknak. Az előző, hazai Eb óta alaposan kicserélődött a válogatott, de a megmaradt idősebb játékosok ugyanolyan motiváltak, mint korábban, a fiatalok pedig szeretnék megmutatni, hogy itt a helyük, ez pedig egyelőre úgy tűnik, jó elegyet alkot” – mondta a csapatról Németh, aki magát a két csoport közé teszi, mivel bár az előző kontinenstornát már végigjátszotta, annyira sok mérkőzésen még nem lépett pályára nemzeti színekben.


    A magyar válogatott augusztus 20-án a szlovákok ellen kezdi meg szereplését a szerb, bolgár, horvát, román közös rendezésű Eb-n Zadarban (Zára). Némethék ezt követően sorrendben az Eb-újonc svájciakkal, az olimpiáról érkező olaszokkal, majd egy szünnap után a házigazda horvátokkal, végül a fehéroroszokkal találkoznak.


    Az Eb augusztus 18-án rajtol és szeptember 4-ig tart, a hatcsapatos csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

Fotó: NSO




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Röplabda