A Sopron Basket öt ponttal legyőzte a spanyol Salamancát a női kosárlabda Euroliga isztambuli négyes döntőjének pénteki elődöntőjében, így vasárnap a döntőben lép majd pályára.
Eredmény, elődöntő:
Sopron Basket-Salamanca (spanyol) 74-69 (22-13, 25-18, 17-21, 10-17)
A magyar csapat pontszerzői: Brooks 27 pont, Határ 15, Williams 13, January 8, Jovanovic 4, Dolson 4, Fegyverneky 3
Az ötödik Final Fourjukban szereplő soproniak szerdán érkeztek meg Isztambulba, majd pénteken rendőri felvezetéssel jutottak el az Ülker Spor ve Etkinlik Salonuba. A 2012-ben átadott, ultramodern csarnokban kosármeccsekre 13 800 szurkoló juthat be, és a Fenerbahce szintén euroligás férfi csapatának is az otthona.
A magyar bajnok sorozatban negyedik Final Fourjára készült, legjobb eredménye eddig a 2018-as ezüstérem volt. Először 2009-ben jutott be a négyes döntőbe, amelyet éppen a mostani ellenfél, a Salamanca otthonában rendeztek. Akkor a fantasztikus hangulatú elődöntőben a spanyolok bizonyultak jobbnak 85-78-ra, majd Székely Norbert együttese a bronzmeccsen is kikapott – a Jekatyerinburgtól, amely ezúttal címvédőként az oroszok kitiltása miatt nem lehetett ott Isztambulban. A 13 évvel ezelőtti elődöntő résztvevői közül ketten most is ott voltak a pályán: spanyol részről a mindössze 165 centis Silvia Dominguez, míg a soproniaknál a szerb Jelena Milovanovic, aki azóta már férjezett nevén, Jelena Brooksként erősíti a zöld-sárgákat.
A túloldalon a vezetőedző is ismerős volt a magyarok számára, ugyanis három, illetve négy éve éppen a spanyol Roberto Iniguez irányításával jutottak be az Euroliga végjátékába, akit az év edzőjének választottak.
Az egymás elleni örökmérleg a Salamancának kedvezett: az eddigi tíz összecsapás alapján az ellenfél 7-3-ra vezetett.
A pénteki csatára néhány száz néző volt kíváncsi, köztük mintegy ötven magyar szurkolóval. Az első elődöntő 8-2-es soproni vezetéssel indult főként a 208 centis Határ Bernadett jóvoltából, és 13-5-nél Roberto Iniguez időkéréssel próbálta felrázni együttesét. Többször is kilenc pont volt a magyar előny, majd a második negyedben 11 ponttal meglépett a Sopron. Az ellenfél egy 7-0-s rohammal közelebb férkőzött, ekkor már az idény legjobbjává választott és tavaly WNBA-bajnok Kahleah Copper is beindult. A csapatkapitány Fegyverneky Zsófia triplájával újra tíz pont lett a különbség, majd Brooks – a mezőny legjobbja – bedobta 15. pontját. „Plusz 16-nál” Határ vétlen, de megítélt technikai hibája borzolta a kedélyeket, ráadásul a büntetőkből és utána a támadásból a Salamanca öt pontot szerzett. A nagyszünetben a franciákkal a tokiói olimpián bronzérmes Gabby Williams hármasával és 11. pontjával 47-31 volt az állás.
Fordulás után Gáspár Dávid együttese kőkeményen védekezett, és a korábbiakat felülmúlva 17 ponttal elhúzott, az ihletett formában játszó Brooks már 21 pontnál tartott. A magyarok magabiztosan őrizték előnyüket, az utolsó játékrész a soproniak gyenge büntetőzése ellenére 64-52-ről indult.
A zöld-sárgák váratlanul megtorpantak, és öt perc alatt mindössze két pontot hoztak össze, ezalatt öt pontra olvadt a különbség (66-61). A meccs hajrája így izgalmasan alakult, 48 másodperccel a vége előtt 72-66 állt a nagyórán. A hátralévő időben Brooks bravúros duplájára már csak Katie Samuelson triplája érkezett válaszul, így a zöld-sárgák megérdemelt győzelmet arattak.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Gáspár Dávid elsőként csapata mentális erejéről beszélt.
„Remek volt a kémia a pályán, és végig koncentráltak maradtunk. Gratulálok a Salamancának, mindig öröm ellene játszani, és boldog vagyok, hogy visszavágtunk a tavalyi vereségért. Fontos volt, hogy nyomást helyeztünk a kulcsjátékosaikra, és sok támadó lepattanót szereztünk. A végén az ellenfél megbüntette a hibáinkat, de így is megszereztük a győzelmet” – fejtette ki a tréner, a döntőről szólva pedig úgy vélekedett, hogy mindkét lehetséges riválisnál vannak kiemelkedő képességű játékosok, ezért fontos szerepe lesz az egy az egy elleni védekezésnek.
Jelena Brooks, aki 27 pontos szezoncsúccsal a találkozó hőse lett, úgy vélekedett, hogy a koncentrált játék volt a siker záloga.
„Negyven percen át fókuszáltan küzdöttünk, és nagyszerűen védekeztünk még akkor is, amikor a végére picit elfáradtunk. Ami a döntőt illeti, továbbra is bíznunk kell a szakmai stábban, valamint abban a rendszerben, amit felépítettünk” – mondta a szerb Európa-bajnok.
Roberto Iniguez, a Salamanca mestere mindkét csapatról elismerően beszélt.
„Puhán kezdtünk, az első félidőben vesztettük el a meccset. Sok mérkőzésünk volt mostanában, nem vagyok boldog ettől az eredménytől, de tanulnunk kell ebből a meccsből, mert nehéz találkozók várnak még ránk az otthoni szezonban is. Büszke vagyok a csapatomra, és gratulálok a soproniaknak, nagyon jók voltak ma, megérdemelten nyertek” – tette hozzá.
A 14-szeres magyar bajnok ötödik Final Fourjában másodszor jutott be a fináléba, ahol a házigazda török Fenerbahcéval vagy a cseh USK Prahával csap majd össze vasárnap 16 órakor.
Később:
Fenerbahce (török)-USK Praha (cseh) 19.00
