Kosárlabda

Női kosárlabda Euroliga – Gáspár Dávid: nagyon komoly leckét kaptunk

A rosszabb periódusról és a nehéz helyzetből kivezető útról is beszélt Gáspár Dávid vezetőedző, miután a Sopron Basket hazai pályán meglepetésre 68-53-ra kikapott a spanyol Gironától csütörtökön a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.

    Az elmúlt három idényben rendre négyes döntőbe jutott és az NB I-ben százszázalékos zöld-sárgák első hazai vereségüket szenvedték el az idényben azután, hogy októberben 68-63-ra verték spanyol ellenfelüket idegenben.


    “Azon vagyunk, hogy ebből a helyzetből, amelybe keveredett a csapat, kilábaljunk. Egyetlenegy utat látok, hogy dolgozunk” – jelentette ki a tréner a meccs utáni sajtótájékoztatón. “Ki fogjuk elemezni a mérkőzést, szembesülni fogunk a hibáinkkal, és elindulunk egy másik vonalon, elkezdünk úgy játszani, ahogy tettük azt az elmúlt két és fél évben. Elengedjük azokat a dolgokat, amik most rátelepedtek a csapatra. Nagyon komoly leckét kaptunk, és egy olyan oldalát láttam most a csapatnak, mely nem jellemző ránk” – fejtette ki Gáspár Dávid, hozzátéve, most egy rosszabb periódusba kerültek, amelyből nekik, edzőknek ki kell rángatnunk a játékosokat, és nyilván ők is meg fogják ezt tenni magukért.


    Fegyverneky Zsófia csapatkapitány úgy vélekedett, hogy ez a volt a legrosszabb mérkőzésük a szezonban.


    “Különösen támadásban nem tudtuk azt nyújtani, amit tudunk. Borzasztó döntéseket hoztunk, rengeteg eladott labdával. Ki kell javítanunk ezeket a hibákat, és nem szabad ebben az állapotban maradnunk, tovább kell lépnünk, és fejlődnünk” – hangsúlyozta a hazaiak klasszisa.


    A Girona kispadján ülő Alfred Julbe Bosch közölte, nehéz helyzetben voltak a mérkőzés néhány periódusában.
    “A Sopron az egyik legjobb csapat a csoportunkban, kiváló játékosokkal és edzővel. Nem adtuk fel egy pillanatra sem, nagyon jól küzdöttünk, remekül koncentráltunk, és kiválóan dolgoztunk csapatként” – összegzett a szakember.


    A 42 évesen is aktív, háromszoros Európa-bajnok Laia Palau arról beszélt, hogy ebben a kemény csoportban nagy öröm idegenben nyerni, különösen Sopronban, ahova jó emlékek kötik őt.


    “A Sopron egy nagyszerű klub, elképesztő évük volt tavaly, és idén is jó csapatuk van. Örülünk, hogy ilyen különbséggel tudtunk nyerni még szűk rotációval is” – mondta az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes irányító.


    Az 5/3-as győzelmi mérlegnél tartó Sopron – amely mellett még három csapat áll hasonló mutatóval – egy hét múlva az 1/7-tel sereghajtó lengyel Gdyniát fogadja.


    A kontinentális elitsorozat főtábláján két csoportban zajlanak a küzdelmek. Az első négy helyezett a negyeddöntőben folytatja, az 5-6. helyezettek pedig az Európa Kupa negyeddöntőjébe kerülnek.

Fotó: Tóth Zsombor

Fel