Connect with us

Európai Kosárlabda

Női kosárlabda EK – Továbbjutott a DVTK

Női kosárlabda EK – Továbbjutott a DVTK


Az Aluinvent DVTK Miskolc 11 ponttal legyőzte a házigazda Ormanspor Genclik csapatát pénteken a női kosárlabda Európa Kupa ankarai csoporttornájának harmadik fordulójában.

    Az összecsapás első három negyede után döntetlen volt az állás, ám a vendégek jó hajrával a maguk javára fordították a találkozót, amelyen az amerikai Keyona Hayes a mezőny legjobbjaként 34 pontot és 19 lepattanót szerzett.


    A miskolciak kedden az izraeli Ramla csapatától 80-61-re kikaptak, de csoportmásodikként így is a nyolcaddöntőbe jutottak.


    A DVTK az eredetileg tervezett három helyett csak két meccset vívott Törökországban, a múlt héten a svéd Umea koronavírus-fertőzések miatt visszalépett.

Fotó: FIBA


    Pénteken a magyar együttesek közül a Cegléd, a Szekszárd és a Győr is pályára lép, utóbbi kettő egymás ellen.


    A keddtől péntekig tartó csoporttornákról az első két helyezett jut az EK legjobb 16 csapata közé, a nyolcaddöntőket és a negyeddöntőket is buborékokban rendezik meg március 16-18-án.

    Eredmény (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):
    Női Európa Kupa, 3. forduló:
    B csoport (Ankara):

Ormanspor Genclik (török)-Aluinvent DVTK Miskolc 82-93 (23-28, 19-15, 20-19, 20-31)     

A csoport végeredménye:

1. Ramla (izraeli) 2 győzelem/0 vereség,

2. DVTK 1/1,

3. Genclik 0/2

    később:
    C csoport (Antalya):

VBW CEKK Cegléd-Adana BK (török) 17.00     

A csoport (Győr):

Atomerőmű KSC Szekszárd – Uni Győr MÉLY-ÚT 20.30




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Európai Kosárlabda