Connect with us

Európai Kosárlabda

Női kosárlabda Eb – Második győzelmükkel negyeddöntőben a magyarok

Női kosárlabda Eb – Második győzelmükkel negyeddöntőben a magyarok


A magyar válogatott 59-51-re legyőzte Olaszországot pénteken a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság második fordulójában Nisben, ezzel csoportelsőként bejutott a belgrádi negyeddöntőbe.

    A nyitókör győzteseinek pénteki összecsapása óriási küzdelmet és kevés pontot hozott, a második negyedben főként Horti Dóra révén 11 ponttal elhúzott Székely Norbert együttese, ám az ellenfél egy 12-0-ás rohammal fordított. A nagyszünetben 26-25-re vezettek az olaszok, akik a legutóbbi, 2017-es Eb nyolcaddöntőjében búcsúztatták a magyarokat Csehországban.


    Fordulás után maradt a kosárínség, de ebből már a szívósan védekező magyar válogatott jött ki jobban, amely az utolsó játékrészben 11 ponttal meglépett. Innen már nem volt visszaút a rivális számára, és a magyar siker egyben azt jelenti, hogy az utolsó, vasárnapi csoportmeccs eredményétől függetlenül a nemzeti csapat biztosan megnyeri a C csoportot, így közvetlenül bejutott a negyeddöntőbe. Ennek mérkőzéseit csütörtökön játsszák Belgrádban.
    A magyarok – akik vasárnap 16 órakor a török válogatott ellen zárják a csoportkört Nisben – legutóbb 2001-ben jutottak a legjobb nyolc közé Eb-n.

A csoport állása:
1. (és már negyeddöntős) MAGYARORSZÁG 4 pont
2. Szlovénia 3 (146-143)
3. Olaszország 3 (108-113)
4. Törökország 2




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Európai Kosárlabda