Connect with us

Európai Kosárlabda

Női kosárlabda Eb – Kikaptunk a britektől, nem jutottunk a négy közé

Női kosárlabda Eb – Kikaptunk a britektől, nem jutottunk a négy közé


Sajnos jóval gyengébben játszott a magyar válogatott a négy közé jutásért Nagy-Britannia ellen, mint a csoport meccsek során és hiába zárkózott fel az utolsó 5 percben egál környékére a csapat, végül Határ pontatlansága miatt-aki egymaga 3 ziccert is kihagyott az utolsó három percben- nem sikerült a négy közé jutás. Jól küzdött a csapat megérdemelte volna a sikert.

Nagy-Britannia – Magyarország 62-59 

Az először Eb-negyeddöntős britek és a 2001 után ismét a nyolc között szereplő magyarok összecsapását utóbbiak kezdték jobban, és 7-0-ra elhúztak. A folytatásban a főként távolról próbálkozó britek akarata érvényesült, akik a nagyszünetre tízpontos előnyre tettek szert (22-32). Fordulás után 14 ponttal megléptek, s őrizték tíz pont körüli előnyüket, az utolsó negyed 38-48-ról indult. A hajrában feltámadt a magyar csapat, az utolsó percben 59-60 állt az eredményjelzőn, de a fordítás nem jött össze. 
    A válogatott a szombati, olimpiai selejtezőtornáért kiírt alsóházi rájátszásban a 18 órakor kezdődő francia-belga negyeddöntő vesztesével találkozik. Ha megnyeri azt a meccset, akkor az első hatban végez az Eb-n, így részt vehet februárban a tokiói olimpia selejtezőtornáján.

MTI




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Európai Kosárlabda