A címvédő Győr négy góllal nyert az Érd otthonában a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.
A Bajnokok Ligájában is címvédő győriek remekül kezdték a találkozót, már 6-0-ra vezettek, amikor – a tizedik percben – a hazaiak először betaláltak. Első gólja után azonban lendületbe került az Érd, elkezdte ledolgozni tetemes hátrányát, ám Danyi Gábor vezetőedző időkérése után ismét a vendégek percei következtek.
A második felvonás közepén már 11 góllal vezetett a Győr, amely a holland Cornelia Nycke Groot irányításával remekül játszott, a házigazdák viszont a találkozó utolsó negyedében motiváltabbnak tűntek, jelentősen csökkentették hátrányukat, és végül csak négy találattal veszítettek.
Januári vállsérülése és műtétje után ezen a találkozón tért vissza az ETO junior világbajnok balszélsője, Fodor Csenge, aki négy góllal zárt. Csapattársai közül a norvég beálló, Kari Brattset volt a legeredményesebb hat találattal, az érdieknél pedig Jovana Kovacevic és Katarina Krpez Slezak is hét gólt dobott.
Danyi Gábor: „Az volt a kérésem a csapathoz, hogy maximális koncentrációval lépjünk pályára. 45 percig meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket, az utolsó 15 perc viszont nem úgy sikerült, ahogy megbeszéltük. Mindenképp örülök a győzelemnek, készülünk tovább és sok sikert kívánok az Érdnek!”
Fodor Csenge: „Először is gratulálok az Érd csapatának. Próbáltuk a futós játékunkat játszani, az első félidőt uraltuk és igyekeztünk segíteni a kapusunkat védekezésben, de egy percig sem lankadhatott a figyelmünk, hiszen minden hibánkat megbosszult az ellenfelünk.”
Szabó Edina: „Egy nagyon jó hangulatú mérkőzést játszottunk, sportszerű találkozót tudhatunk magunk mögött. Nagyon megilletődötten kezdtünk, a befejezéseink naívak voltak, nagyon sajnálom és van is emiatt hiányérzetem, ennek ellenére lelkesen küzdöttek a lányaink, amire büszke vagyok. Sok sikert kívánok a BL-ben a Győrnek, mi pedig dolgozunk tovább és tanulunk a mai mérkőzésből.”
Krpez-Slezak Katarina: „Sok sikert kívánok a Győrnek a FINAL4-ban! Rosszul kezdtünk, de próbáltunk visszajönni a meccsbe, és mindent megtenni a szoros eredmény érdekében.”
Eredmény:
Érd HC-Győri Audi ETO KC 27-31 (9-16)
