Connect with us

Kézilabda

Női kézilabda NB I – Elsöprő győri győzelem

Női kézilabda NB I – Elsöprő győri győzelem

A címvédő Győr a várakozásnak megfelelően fölényesen nyert a vendég MTK ellen szerdán a női kézilabda NB I-ben.

Eredmény:
Győri Audi ETO KC-MTK Budapest 38-21 (18-15)

A mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Golovin Vlagyimir: „Elsősorban gratulálni szeretnék a Győrnek a győzelemhez! Az első félidőben lehetett örülni az eredménynek, betartottuk, amit megbeszéltünk és el is hittük, hogy meg tudjuk csinálni. A második félidőben a lelkesedésünk is csillapodott, sok ziccer kimaradt, a védekezésben sem sikerült megoldanunk, amit kellett volna.”

Tóth Eszter: „Szeretnék először gratulálni a Győrnek, egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidei eredménnyel nagyon elégedett vagyok, a második félidőben viszont Kiss Éva remekül védett és nekünk sem sikerült úgy teljesítenünk, ahogy szerettünk volna.”

Danyi Gábor: „Nekem inkább a második félidő tetszett jobban – a nagyon szimpatikusan és felszabadultan játszó MTK kihasználta a dekoncentráltságunkat az első játékrészben. Tudtunk gyakorolni különféle variációkat, egy picit túlzónak érzem a második félidei eredményt, Kiss Évi közel 60%-os teljesítménye nagyot lendített a játékon. Sok sikert kívánok az MTK-nak!”

Van olyan játékosunk, aki vasárnap még Izlandon játszott Európa-bajnoki selejtezőt. Utána a hétfő gyakorlatilag az utazással telt több lánynak is, így érdemi munkát végezni nem tudtunk. Ezzel persze számoltunk, nem is foglalkozunk a kérdéssel, sokkal lényegesebb, hogy úgy tűnik, a válogatottbeli szereplést mindenki megúszta épen és egészségesen. Hiányzónk így is lesz, hiszen Amanda Kurtovic már közel van a visszatéréshez, de rá még nem számíthatok, ahogyan Kari Grimsbőre sem, és Veronika Kristiansen sincs olyan állapotban, hogy bevethető legyen. Nála egy gyógyszeres kezelést kezdtek el az orvosok, hogy javuljon a makacs gyulladásos állapota” 

Fodor Csenge: „Először is gratulálok az MTK-nak, az első félidőben nagyon megnehezítették a dolgunkat. Örülök, hogy a második félidő viszont úgy alakult, ahogy szerettük volna.”

Forrás: györietokc.hu kisalföld.hu




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Kézilabda