Connect with us

Kézilabda

Női kézilabda BL – Biztosította csoportelsőségét a címvédő Győr

Női kézilabda BL – Biztosította csoportelsőségét a címvédő Győr


A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 31-26-ra legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljana csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati játéknapján, ezzel biztosította, hogy csoportelsőként jut tovább a középdöntőbe.

    A két csapat huszadik alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a győrieknek három döntetlen mellett ez volt a 17. győzelmük.

Női BL, csoportkör, 4. forduló, D csoport:
Győri Audi ETO KC-Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 31-26 (13-13)


    A hazaiak keretéből ezúttal a norvég Veronica Kristiansen és honfitársa, Kari Aalvik Grimsbö hiányzott.


    A brazil Eduarda Amorim vezérletével remekül kezdett az ETO, még nyolc perc sem telt el, amikor már öt góllal vezetett. Ezt követően azonban ritkán látható hullámvölgybe kerültek a győriek, minden lövésüket elrontották, és a védekezésük sem működött hatékonyan. Több mint 13 percig nem talált be az ETO, ezt kihasználva a szlovénok fordítottak (8-9), ettől még lelkesebbé váltak, és a szünetben meglepetésre döntetlen volt az állás.


    A második félidőben a norvég Stine Oftedal góljaival újra a hazaiaknál volt az előny, a francia Amandine Leynaud egyre jobban védett, így a hajrában már nem forgott veszélyben csapatuk sikere.


    A mezőny legeredményesebb játékosa Oftedal volt hét góllal, a cseh Jana Knedliková ötször talált be.

Nyilatkozatok:

Danyi Gábor„Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, hiszen jó teljesítményt nyújtottak! Azután ahogy elkezdtük a mérkőzést megmutatkozott, hogy a szlovénoknak abszolút van tartásuk. Mindenki azt akarta, hogy gólrekordot döntsünk a mai mérkőzésen. Ez nem így lett, de én örülök neki, hogy egy ilyen szituációban is meg tudtuk mutatni erőnket. A második félidőben elsősorban hosszabb cserepadunknak köszönhetően fel tudtuk őrölni a Ljubljanát. Azt gondolom, az ilyen meccsekből tudunk tanulni, és ezt tudjuk kamatoztatni a jövőben.”

Jana Knedlikova„Első körben szeretnék gratulálni az ellenfélnek, remek teljesítményt nyújtottak. Ma nem a legjobb napot sikerült kifognunk. Nagyon sokat küzdöttünk, és pozitívumnak tartom, hogy egy gyengébb játék mellett sikerült megnyernünk a mérkőzést.”

Uros Bregar„Tudtuk az első mérkőzés után, amit Ljubljanában játszottunk, hogy kemény mérkőzés vár ránk Győrben. Kicsit megijedtem a Győr kezdését követően, hiszen nagy tempóban kezdték a mérkőzést. Összeségében elégedett vagyok, hiszen „csak” öt gólos vereséget szenvedtünk. Ezutón szeretnék gratulálni az ETO-nak, egy jó meccset játszottunk.”

Nina Zabjek„Tudtuk, hogy Győr az egyik legjobb csapat Európában. Úgy vélem, nagyon boldogok és elégedettek lehetünk a mai teljesítményünkkel. Örömteli, hogy a saját játékunkat tudtuk játszani és megnehezítettük ellenfelünk dolgát. A győzelemhez viszont gratulálok nekik és további sok sikert kívánok!”


    A győriek egy hét múlva a svéd IK Sävehof otthonában lépnek pályára a BL csoportkörében.

    további eredmény:
IK Sävehof (svéd)-DHK Baník Most (cseh) 24-19 (12-8)
    Az állás: 1. Győr 8 pont, 2. IK Sävehof 3 (93-104), 3. DHK Baník Most 3 (96-124), 4. Krim Mercator Ljubljana 2

    később:
A csoport: Podravka Koprivnica (horvát) – FTC-Rail Cargo Hungaria 18.15




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda