Connect with us

Kézilabda

Női kézilabda BL – A statisztika és a forma is szoros elődöntőt ígér – beharangozó

Női kézilabda BL – A statisztika és a forma is szoros elődöntőt ígér – beharangozó


A címvédő Győri Audi ETO KC és a francia Brest Bretagne aktuális formája, valamint a statisztika is szoros elődöntőt ígér a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a budapesti négyes döntő első, szombati játéknapján.

    A két csapat eddig hatszor találkozott a BL-ben, és három győri siker mellett háromszor döntetlent játszottak egymással. A közelmúltbeli mérleg még árulkodóbb, ugyanis tavaly január óta egy egygólos ETO-siker mellett háromszor pontosztozkodás lett a vége. A mostani szezonban az egymás elleni csoportmeccseken kívül a győriek kétszer, a franciák négyszer játszottak döntetlent.


    Az ETO rekordot jelentő, 55 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 48 győzelem és hét döntetlen a mérlege. A jelenlegi idényben a Brest a pályán csak kétszer kapott ki, mindkétszer az orosz CSZKA Moszkvától – amely a másik elődöntőben a norvég Vipers Kristiansanddal találkozik -, egyszer pedig a koronavírus-járvány miatti szigorú utazási korlátozások következtében nem állt ki a román Ramnicu Valcea ellen, ezért hivatalosan azt a mérkőzést is elveszítette.


    A győriek felkészülése nem volt zavartalan, hiszen május 5-én 31-22-re kikaptak a Ferencváros otthonában, ezzel lépéshátrányba kerültek a bajnoki címért zajló csatában. Ennek következtében két nappal később menesztették Danyi Gábor vezetőedzőt – akinek a nyári távozását már január elején bejelentették -, és július helyett már május közepén visszatért a kispadra a spanyol Ambros Martín, aki 2012 és 2018 között a Győr vezetőedzőjeként négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig egyaránt ötször.


    Az ETO két héttel ezelőtt egy 29-25-ös sikerrel visszavágott az FTC-nek a Magyar Kupa elődöntőjében, a fináléban pedig a Debrecent győzte le hat találattal, vagyis a jelek szerint az edzőváltást követően ismét jó formába került. Mindeközben a Brest megnyerte a Francia Kupát, a bajnoki döntőben pedig idegenben szerzett több góljának köszönhetően jobbnak bizonyult a Metznél.


    Az európai szövetség honlapján Ambros Martín úgy fogalmazott, egyrészt sok változtatásra nincs idő, másrészt Danyi Gábor nagyon jó munkát végzett az elmúlt években, ezért nincs is sok változtatnivalója. Hozzátette, megpróbálta feszesebbé tenni a védekezést és a támadást, illetve helyreállítani a játékosok magabiztosságát, hogy ismét meg tudják mutatni, mennyire jók és mit tudnak a pályán.


    “Ebben a szezonban még nem nyertünk a Brest ellen, ezért úgy gondolom, nagyon hasonló a két csapat. Szerintem a négyes döntőben nem annyira fontos, ami az idény korábbi szakaszában történt. Bár ugyanazok a csapatok és ugyanazok a játékosok, de a környezet teljesen más. Valahogyan meg kell találnunk azt az extra energiát, amivel legyőzhetjük őket, és továbbjuthatunk” – nyilatkozta.


    A spanyol szakvezető szerint egyáltalán nem véletlen, hogy a franciák ilyen jó szezont produkálnak, hiszen a kulcsembereinek többsége, Isabelle Gulldén, Ana Gros, illetve a beállóik és a szélsőik hosszú ideje együtt játszanak. Hangsúlyozta, a Brest képes az utolsó pillanatig küzdeni, ez kiderült a bajnoki döntőben is, hiszen a hét góllal elveszített első meccs után talpra tudott állni.


    “A visszavágó biztosan még több önbizalmat adott nekik a mostani hétvégére, és azért is nagyon motiváltak lesznek, mert játékosaik egy része a szezon után távozik” – vélekedett Martín.


    A szlovén Ana Gros 118 találattal vezeti a mostani idény góllövőlistáját, amelyen az első húszban négy győri található: Veronica Kristiansen (83), Estelle Nze Minko (79), Stine Oftedal (76) és Lukács Viktória (66).


    Ambros Martín szerint első ellenfelük játékát nem fogja befolyásolni, hogy a csapat először szerepel a BL négyes döntőjében, mivel játékosai rendkívül tapasztaltak, és rengeteg Bajnokok Ligája-mérkőzés van a hátuk mögött.


    “Emiatt nem lesznek hátrányban, inkább élvezni fogják ezt a tornát” – vélekedett.


    Az 53 éves tréner elismerte, csapata előnyben lesz abból a szempontból, hogy az aréna felét magyar szurkolók töltik meg, a többi helyre az óvintézkedések miatt nem árusítottak belépőjegyeket, vagyis külföldi drukkerek nem lesznek a lelátókon.


    “Még jobban fogunk hajtani, hiszen egy ilyen nehéz és furcsa szezon végén a szurkolóink előtt játszatunk. Remek dolog, hogy visszatérhetnek, hiszen támogatni fognak minket, mint mindig, és ez további motivációt ad a csapatunknak, de nagy felelősséget is jelent, mert győzelmet várnak tőlünk” – fogalmazott.


    A vezetőedző szerint a közelmúltbeli visszatérése ellenére nem ez lesz az eddigi legnehezebb négyes döntője, hiszen mindegyik nehéz volt.


    “Két csapatot kell legyőznünk 24 órán belül, mégsem gondolkodom azon, milyen nehéz lesz, csak arra koncentrálok, hogy úgy állítsam össze a csapatot, hogy jól teljesítsünk és jól összpontosítsunk” – mondta.


    Az orosz Rosztov-Donhoz távozó brazil Eduarda Amorim és francia Beatrice Edwige, valamint a visszavonuló Görbicz Anita az utolsó BL-meccseit játssza győri színekben ezen a hétvégén.


    A Győr-Brest elődöntő szombaton 15.15 órakor kezdődik, utána 18 órától a BL-újonc orosz bajnok CSZKA Moszkva, és a 2018/19-es idényben bronzérmes, norvég bajnok Vipers Kristiansand találkozik egymással. A helyosztókat vasárnap 15.15-től és 18 órától rendezik.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda