Connect with us

Kézilabda

Női junior Eb – A norvégokkal azonos ágon a magyar válogatott

Női junior Eb – A norvégokkal azonos ágon a magyar válogatott


A magyar női junior (U19) kézilabda-válogatott Spanyolországgal, Montenegróval és Ausztriával került azonos csoportba a júliusi, győri Európa-bajnokság sorsolásán.

Golovin Vlagyimir szövetségi edző csapata az első kalapból várta a keddi, győri eseményt, amely során a résztvevő 16 együttest négy darab négyes csoportba osztották. Mindegyikből az első kettő jut majd a középdöntőbe, onnan pedig az első két-két helyezett szerepelhet az elődöntőben.
    Az első kalap csapatainak kisorsolása előtt a házigazda magyarok eldönthették, melyik csoportban akarnak szerepelni, és Pálinger Katalin, a magyar szövetség alelnöke a C jelű négyest választotta. Az azonos ágon lévő D csoportba Norvégia, Románia, Svédország és Portugália került.
    A magyar válogatott 2017-ben megnyerte az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, a korosztályos Európa-bajnokságon bronz-, a tavalyi U18-as világbajnokságon pedig ezüstérmes lett.
    A tornát július 11. és 21. között rendezik a győri Audi Arénában és a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. MTI




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda