Connect with us

Európai Kosárlabda

Női Euroliga – A tavalyi bajnok Jekatyerinburggal egy csoportban a Sopron

Női Euroliga – A tavalyi bajnok Jekatyerinburggal egy csoportban a Sopron

A Sopron Basket többek között a tavalyi bajnok Jekatyerinburggal is egy csoportba került a főtáblán a női kosárlabda Euroliga 2020/2021-es idényében.

    A keddi, müncheni sorsoláson eldőlt, hogy Gáspár Dávid vezetőedző együttesére az ötszörös aranyérmes orosz elitalakulat mellett a francia Bourges és Basket Landes, az olasz Schio, a lett Riga, a török Galatasaray és egy selejtezős ellenfél vár az alapszakaszban.


    “Rendkívül kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, amelyben a Jekatyerinburg toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből” – nyilatkozta a klub honlapján Török Zoltán ügyvezető. “Kis túlzással a 2-8. helyen bármi megtörténhet. Az igazi kérdés azonban a klubvezetők délutáni megbeszélésére marad…” – tette hozzá, utalva arra, hogy a FIBA szeptember 1-én dönt a járványhelyzet alapján az Euroliga és az EK lebonyolításának módjáról, illetve időpontjairól.


    Az Euroliga küzdelmei márciusban félbeszakadtak a koronavírus-járvány miatt, és a nemzetközi szövetség (FIBA) júniusban úgy döntött, hogy a 2019/2020-as idényben nem hirdet bajnokot.


    A tavaly bajnoki ezüstérmes Aluinvent-DVTK Miskolc az Euroliga selejtezőjében kezdi meg szereplését. A miskolciak az Izmit Belediyesporral találkoznak, a párharc első mérkőzését Törökországban rendezik. A selejtezők vesztesei az Európa Kupában folytatják a szezont.


    Az Európa Kupa küzdelmeibe 35 csapat nevezett, köztük három magyar egyesület, az Atomerőmű-KSC Szekszárd, az UNI Győr, és a VBW CEKK Cegléd. A Szekszárd és a Győr azonos csoportba került a területi alapon kialakított 1-es konferenciában.


    Az Euroliga csoportjai:
    
    A csoport:
Dinamo Kurszk (orosz), USK Praha (cseh), Fenerbahce (török), Orenburg (orosz),
Salamanca (spanyol), Lyon (francia), Gdynia (lengyel), DVTK/Izmit (török)
    B csoport:    
Jekatyerinburg (orosz), SOPRON BASKET, Bourges (francia), Schio (olasz), Riga (lett), Galatasaray (török), Landes (francia), Girona (spanyol)/ACS Sepsi-SIC (román)

    Az Európa Kupa magyar érdekeltségű csoportjai:
    
    A csoport:
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD, UNI-GYŐR, Kayseri (török), Prometej (ukrán)
    C csoport:
Hatay (török), Szpartak Moszkva (orosz), VBW CEKK CEGLÉD, Adana (török)




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Európai Kosárlabda