Connect with us

Magyar Foci

Nikolics Nemanja: “A gól hangja hiányzott a legjobban”

Nikolics Nemanja: “A gól hangja hiányzott a legjobban”

“A gól hangja hiányzott a legjobban” Nikolics Nemanjának, a MOL Fehérvár FC futballistájának, aki csapatával a héten újra közös edzéseken vehetett részt.

    A 27-szeres magyar válogatott támadó ezt a klub honlapján megjelent interjúban mondta el. Hozzátette, szigorú egészségügyi szabályokat kell betartaniuk, nem mehetnek edzés előtt és után az öltözőbe, vagy a masszázs-helyiségbe, amelyek azért fontos közösségi terek voltak eddig a csapat életében, valamint kesztyűben kell lenniük.


    “Mindezeket figyelembe véve is boldogok vagyunk, hogy végül folytatni tudjuk a bajnokságot. A klub mindent megtesz annak érdekében, hogy mi játékosok a lehető legkevesebb problémát érzékeljük a rendkívüli helyzet miatt. Nagyszerű körülmények között tudunk edzeni és bár például a konditermet nem tudjuk igénybe venni, arra is született megoldás, hogy a pályán különböző erőnléti eszközöket használhassunk, így az erőnléti edzésekről sem kell lemondanunk” – mondta a háromszoros magyar gólkirály, aki február elején, négy és fél év légióskodás után tért vissza a fehérvári klubhoz.


    A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított idény május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.


    “Mentálisan nagyon erősnek kell lennünk. Rengeteg dolgot fel tudnék sorolni, ha kifogásokat akarnék keresni, de ez eszembe sem jut és szerintem a csapattársaimnak sem. A lehető legjobban kell alkalmazkodnunk ehhez a helyzethez. Amelyik csapatnak ez sikerül, az sikerrel veheti az akadályokat. Az eddigieknél is jobban oda kell figyelnünk azokra a dolgokra, melyeket edzések előtt és után kint a szabadban is el tudunk végezni, gondolok itt például a nyújtásokra” – jegyezte meg a 32 éves támadó.


    Nikolics Nemanja elmondta, a kényszerszünet alatt korábbi góljait is visszanézte, ezek jó érzéssel töltötték el és nagyon motiválta őt, hogy a jövőben újabb és újabb találatokat tudjon szerezni. “Számomra az a legszebb hang és talán ez a hang, a gól hangja hiányzott a legjobban.”


    A fehérváriak a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán a Mezőkövesddel találkoznak, a bajnokságban pedig a Paks ellen kezdenek.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci