Labdarúgás

Nem bírt a Barca a Valenciával, Messi most is zseni volt

A Barcelona a Camp Nou-ban 2-2-es döntetlent játszott a Valenciával a spanyol bajnokság 22. fordulójának sláger mérkőzésén.

Busquets és Dembélé nem játszott ezért Ernesto Valverde vezetőedző változtatott, mert a szerdai El Clásicóra való tekintettel a padon hagyta Jordi Albát, helyette Roberto került a bal oldalra. A hátvédcsere nem jött be a Barcának.


Az utóbbi hetekben egyre jobb formába focizó Valencia egy gyönyörű lerohanás végén Gameiro góljával szerzett vezetést a 24. percben, majd ezután a már említett Roberto követett el egy elkerülhető hibát a büntetőn belül, amiért a bíró tizenegyest ítélt. Parejo magabiztos volt, a spanyol középpályás ezúttal is hibátlanul bombázott a kapuba, így már az első félóra végén kétgóllal vezetett a Valencia.

A Barca válaszára nem kellett sokat várni, egész pontosan hét perc telt el, ekkor a katalán sztár team kapott büntetőt, amiből Messi újabb gólt lőtt. Ez volt zsinórban a nyolcadik bajnoki, amelyen az argentin zseni góllal fejez be

A második félidőre Valverde visszacserélt mindent, és Semedo helyett becserélte Albát, így Roberto visszamehetett a helyére. A Barca hatalmas fölényt mutatott a második 45 percben. A 64. percben Messi 20 méterről, több Valencia-védő között a jobb alsó sarokba tekerte a labdát. 2:2

A csata maradt a 2-2, így véget ért a Barca győzelmi sorozata a LaLigában, ami november 24.-e óta tartott. Ha vasárnap az Atlético Madrid veri a Betist, akkor lőtávolon belül lesz a Barcelona Simeone-nak.

.

Fel