Mivel egy rossz tárgyalási stratégia három millió dollárjába került Bill Duffy játékos ügynök egyik ügyfelének, az NBA-játékos képviselője 17 év alatt visszafizette az összeget, és az ígéretek szerint rendezte a hibával okozott kárt. Anthony Carter egykori NBA játékos volt a szenvedő fél, aki a tényt megerősítette a „New York Times” -nak.
Bill Duffy tanácsadó elmulasztott egy olyan határidőt a 2002/2003-as szezon után, amelyig Carter nevében tájékoztatnia kellett volna a Miami Heat-et, a játékos martadási szándékáról. Carter fizetése a floridai csapatnál 4,1 millió dollár lett volna a megfelelő tájékoztatás esetén.
Ezért a gyenge idény és a határidő lejárta miatt el kellett hagynia Miamit, és a San Antonio gárdájában folytatta pályafutását az akkor NBA minimál bérért, 750 ezer dollárért. Ezzel a ténnyel a játékost 3,35 millió dollár kár érte, Duffy azonban nem bújt el a felelősség alól. és 17 év alatt részletekben kifizette a forintban 1 milliárdos summát. Becsületből jelesre viszgázott az ügynök.
Duffy – aki az NBA jelenlegi egyik legnagyobb sztárjának, a szlovén Luka Doncicnak is az ügynöke – elismerte a hibáját, és az azóta eltelt időszakban éves rendszerességgel törlesztett korábbi ügyfelének, a nagyjából hárommillió dolláros „kárt” pedig mostanra rendezte.
Érdekesség, hogy az ügynök hibájával, illetve Carter szerződésének lejártával a Heat vezetői számára nem várt anyagi lehetőség adódott – belefértek a fizetési plafonba -, így le tudták igazolni a Los Angeles Clipperstől Lamar Odomot, akit aztán egy év után elcseréltek a Los Angeles Lakershez, megszerezve Shaquille O’Nealt. A legendás center két évvel később története első NBA bajnoki címéhez segítette a Miamit.
