A férfi kézilabda válogatott 37 éves jobbátlövője úgy utazott el a VB-re, hogy nem ő lesz a főszereplő ezen a világversenyen, és mit adott az Isten, kényszerből főszereplővé lépett elő, sőt még ha kellett a jobb szélen is bevetésre került.

„Úgy indultunk neki ennek a világbajnokságnak, hogy epizódszerep jut nekem, aztán hosszúra nyúlt egy-egy epizód, de a legfontosabb a válogatott sikere és eredményessége. A jobbszélső pozíció nyilván kicsit idegen lehetett a nézők számára, ám éppen amiatt kellett, hogy minimálisra csökkentsük a cseréket támadásban és védekezésben. Ezáltal én támadásban olykor-olykor a jobb szélen kaptam szerepet. Ez egyáltalán nem tántorított el, hiszen úgy vagyok vele, hogy a csapat eredményessége a legfontosabb” – nyilatkozta a Veszprém klasszisa a DIGI Sport híradójának .
A Tunézia elleni magabiztos győzelem visszahozta csapat önbizalmát, Lékai Máté is megnyugodhat , mert megszületett gyermeke, és jött két nap pihenő. Ez a két nap nagyon kellett az elcsigázott, kisebb nagyobb sérülésekkel bajlódó játékosoknak. Holnap következik Norvégia válogatottja és ha nem sikerül nyerni, akkor legalább ne kapjunk ki annyival, hogy egy esetleges egyiptomi siker esetén (Tunézia ellenében) jobb legyen a gólkülönbségünk. mint Egyiptomnak.

„Ez most az egyik legfontosabb, legjobb két napunk abból a szempontból, hogy rendezzük a sorainkat. Mentálisan kicsit ki tudunk zökkenni a vébéből, ez mindenképpen előny számunkra. Nagy volt a terhelés, nemcsak nekünk, a többi csapatnak is, ez kétségtelen – próbálunk az erőnkkel gazdálkodni, igyekszünk rehabilitálni magunkat mind fizikálisan, mind mentálisan, és a legjobb körülmények között szeretnénk nekiesni a norvégoknak majd.”
Ha holnap nyerünk vagy ha nem nyerünk de a gólelőnyt megtartjuk, akkor a másik csoportból a horvát, spanyol, brazil trióból jöhet az ellenfél a hetedik helyért. A hetedik hely elérése olimpiai selejtező tornát ér. Azonban ha ez nem sikerül akkor a nyolcadik pozícióval is odakerülhetünk, ha a későbbi Európa bajnok ebből a nyolcasból lesz.
