Connect with us

Kézilabda

Nagy László: A szegedi játékunkkal esélyünk lehet a BL-győzelemre

Nagy László: A szegedi játékunkkal esélyünk lehet a BL-győzelemre


Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója szerint a legutóbb Szegeden mutatott játékkal a csapatnak esélye lehet elhódítani a Bajnokok Ligája trófeáját, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a múlt csütörtöki eredmény nem a két csapat közötti reális különbséget tükrözi.-írta az M4Sport.

A Veszprém tizenkét góllal nyert a MOL-Pick Szeged otthonában, a május végéről elhalasztott Final Fourt pedig december 28-án és 29-én rendezik Kölnben, ahol a magyar csapat ellenfele az a Kiel lesz az elődöntőben, amelyet december 2-án nyolc góllal legyőzött a mostani BL-szezon csoportkörében. A másik ágon a Barcelona és a Paris Saint-Germain játszik egymással.

Nagy László az M4 Sport Kézilabda magazinjában elmondta, jelen állás szerint nincs veszélyben a kölni Final Four megrendezése, a Szegeden mutatott magabiztos és meggyőző játékkal pedig a Veszprémnek esélye lehet elhódítani a BL-trófeát.

A veszprémiek sportigazgatója szerint ugyanakkor a múlt csütörtöki tizenkét gólos győzelem „csalóka”, valójában nincs ekkora különbség a két csapat között. „Kis szerencsével jobban tudtunk gazdálkodni az erőnkkel, jobb formában voltunk fizikálisan és mentálisan is. Nem könnyű egy ilyen helyzetben top kézilabdát produkálni, nekünk minden összejött, a Szegednek meg szinte semmi” – utalt Nagy László arra, hogy a Szegedet súlyosan érintette a koronavírusjárvány.

A Tisza-parti csapat négyszer került karanténba, elhalasztották öt BL- és nyolc bajnoki meccsüket, tizenhárom játékosuk fertőződött meg, míg Veszprémben heten. „Alapvetően ez befolyásolta az egész őszi szezont, csak mi kevesebb játékossal fertőződtünk meg, és nem is egyidőben, kevesebbet is voltunk emiatt karanténban.”

Nagy László a Veszprém játékából kiemelte Petar Nenadic és Andreas Nilsson kapcsolatát, a szegedi mérkőzésen a svéd beálló a hét góljából négyet a szerb irányító passzából szerzett. „Könyvbe illő, hogy valamilyen úton-módon mindig Nilsson kezébe került a labda Nenadictól.” Szintén döntő volt a kapusteljesítmények közötti különbség a Veszprém javára, különösen a második félidőben, ez pedig nagy önbizalmat ad a mezőnyjátékosknak is.

A veszprémi csapatból Rasmus Lauge Schmidt sérülés miatt biztosan hiányozni fog a Final Fourban. Nagy László tájékoztatása szerint kérdéses még Ligetvári Patrik és Omar Yahia szereplése is, Dejan Manaskov és Vuko Borozan ugyanakkor valószínűleg játszhat Kölnben.

A Telekom Veszprém a jelenlegi tervek szerint egy nappal a Kiel elleni elődöntő előtt, december 27-én utazik el Kölnbe, így a karácsony jobbára edzésekkel fog telni a játékosok számára. „Abban azért biztos vagyok, hogy David Davis vezetőedző úgy fogja alakítani, hogy 24-én a családra is szert tudjunk majd tenni. De a legfontosabb a biztonság, hogy a játékosok izolálva legyenek és minél kevesebb személlyel érintkezzenek.”

A férfi válogatott csapatedzőjeként is dolgozó Nagy László a januári, egyiptomi világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, jelenlegi információi szerint megrendezik a tornát, amely a fiatal nemzeti csapat számára remek felkészülési állomás lehet a 2022-es hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda