Connect with us

Magyar Foci

MLSZ – Barczi Róbert az új sportigazgató, Kiss László a női szakágvezető

MLSZ – Barczi Róbert az új sportigazgató, Kiss László a női szakágvezető

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Barczi Róbertet nevezte ki új sportigazgatónak, míg a női szakág vezetésével Kiss Lászlót bízta meg.

    Az MLSZ pénteken honlapján jelentette be a változásokat. A szövetség kiemelte, a 2015-től az MLSZ versenyigazgatójaként dolgozó Barczi a “hazai labdarúgásban betöltött vezetői munkaköreinek köszönhetően sokrétű sportvezetői tapasztalattal rendelkezik” és eddigi posztjának köszönhetően rálátása van a hazai felnőtt- és utánpótlásfutballra.


    “Az MLSZ elnöksége által az elmúlt években megteremtett alapot kell felhasználni arra, hogy egy szemléletváltással új irányba mozduljon el a labdarúgásunk” – nyilatkozta a honlapnak az új sportigazgató, külön kiemelve, hogy minden futballért tenni akaró emberrel szeretne együtt dolgozni. – “A futballközösség minden tudására és tapasztalatára szükség van, leginkább az utánpótlás terén, ahol igazi fordulatra van szükség.”


    Barczi Róbert arról is beszélt, hogy a generációváltáson átesett szakmai bizottság komoly szellemi hátteret biztosít majd a munkához és a bizottságban dolgozó Fehér Csaba, korábbi válogatott labdarúgó lesz a közvetlen segítője.


    “Szeretném, ha lendületet kapna a női utánpótlás-labdarúgás és a szakemberképzés, hiszen ezek jelentik az alapot a további fejlődéshez” – nyilatkozta Kiss László, a női szakág új vezetője, 33-szoros válogatott korábbi támadó, aki 2010 és 2013 között a női válogatott szövetségi kapitánya volt. – “A női utánpótlás-nevelő programnak a fiú programmal egyenértékűvé kell válnia.”




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci