Connect with us

Magyar Foci

MLSZ – Az FTC egymillió, a Honvéd 500 ezer forintos büntetést kapott

MLSZ – Az FTC egymillió, a Honvéd 500 ezer forintos büntetést kapott

A Ferencvárosra egymillió, a Budapest Honvédra 500 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

    Az MLSZ honlapjának csütörtöki híre szerint a keddi, Budapest Honvéd-Ferencváros (0-2) mérkőzés miatt a kispestieket a találkozó rendezésével kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, valamint szurkolói részéről történt rendzavarások miatt büntették meg, míg a Ferencvárost a sportzónára vonatkozó MLSZ elnökségi határozatban előírt szabályok súlyos megsértéséért marasztalták el.


    A debreceni Bódi Ádám három bajnoki összecsapásra szóló eltiltást kapott, mert a mérkőzésen kívül súlyosan sértő kifejezést használt a játékvezetőkkel szemben. A debreceni szélső így a szezonban már nem léphet pályára tekintve, hogy az OTP Bank Ligában három fordulót rendeznek még a 2019/20-as idényben.


    A DVTK elleni bajnoki 88. percében a második sárga lap után kiállított Szolnoki Roland (Puskás Akadémia) egy találkozón nem játszhat.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci