Labdarúgás

Michael Oenning az új edző Újpesten

Az Újpest FC honlapjának szerda esti közleménye szerint a klub vezetősége és tulajdonosa az elmúlt hónapok teljesítményét figyelembe véve döntött úgy, hogy szerződést bont a vezetőedzővel.

Januárjától a német Michael Oenning irányítja a csapatot, másodedzője Gál István lesz. Víg Péter és Babócsy András továbbra is a szakmai stáb tagja marad.


    Az 55 éves Oenning 1999-ben kezdte edzői pályafutását. Előbb a német U18-as és U20-as válogatott segédedzője volt, majd a Borussia Mönchengladbachnál a holland Dick Advocaat asszisztenseként tevékenykedett. Ezt követően a VfL Wolfsburg, majd a VfL Bochum, és az 1. FC Nürnberg edzői stábjának tagja volt. Magyarországon is dolgozott már, hiszen 2016 és 2018 között a Vasas FC-t előbb az élvonalban tartotta, majd a követő évben harmadik helyig és Európa-liga-selejtezőig vezette. Azóta a Magdeburg, majd a görög Arisz Szaloniki trénere volt.

Fel