Angol Foci

Megpróbálják felhozni a roncsban talált holttestet

Az Emiliano Sala-t szállító repülőgép, La Manche csatorna mélyén talált roncsában egy holttestet találtak, és azonosítás miatt fel kell hozni a testet.

„Megpróbáljuk felhozni a testet. Ha ez sikerül, akkor megvizsgáljuk a roncs kiemelésének lehetőségét is, ami a további kutatások és a baleset okának kiderítéséhez volna nagy mértékben szükséges” – áll az AAIB közleményében.

Fotó: Vesselinder

Azt, hogy sikerül e felhozni a holttestet azt még nem lehet tudni, de ennek eredményéről először a családot értesítik, csak ezután a közvéleményt. A GEO Ocean III nevű mentőhajó most is a helyszínen tartózkodik, és egy távirányítású kabinnal próbálják majd biztosítani a holttestet a felhozatalra. Nagyon erős a hullámzás a csatorna ezen szakaszán, ami nagyon megnehezíti a munkálatokat. Egyes sajtóértesülések szerint a holttest felhozatala után, magát a lezuhant repülő roncsát is napokon belül felhozhatják.

Az eltűnt focista édesapja Horacio Sala így nyilatkozott:
„Nagyon reméljük, hogy a lehető leggyorsabban, sikerrel véget ér a művelet, és kiderül, hogy mi történt, vagy ha nem, legalább valami bizonyosságot kaphatunk” 

Fel