Connect with us

Ökölvívás

Mégis lesz harmadik Tyson-Holyfield meccs

Mégis lesz harmadik Tyson-Holyfield meccs


Alig egy nappal a cáfolat után maga Mike Tyson jelentette be, hogy harmadszor is bokszolni fog Evander Holyfielddel.

    Az amerikai profi nehézsúlyú ökölvívó egy szálloda Instagram-oldalának nyilatkozva közölte, hogy egykoron szintén vitathatatlan világbajnok honfitársával – csaknem negyedszázaddal első két ütközetüket követően – idén május 29-én harmadszor is megmérkőznek a szorítóban.


    Az 54 éves Tyson helyszínről nem beszélt, a profi boksszal foglalkozó honlapok azonban biztosra veszik, hogy a miami Hard Rock Stadionban csatázhatnak a felek.


    Korábban az 58 esztendős Holyfield menedzsere még arról beszélt, hogy kútba esett a mérkőzés, mert Tysonék kevesellték a 25 millió dolláros fellépti díjat.     “Tájékoztatni akarok mindenkit, hogy a harcra Holyfielddel sor kerül” – mondta most Tyson.


    Az egykori klasszis bokszolók 1996-ban és 1997-ben mérkőztek meg egymással, és mindkét alkalommal Holyfield nyert, először kiütéssel, másodszor pedig leléptetéssel, miután Tyson kiharapott egy darabot a füléből.


    Tyson profi karrierje alatt 50 győzelmet aratott (44 meccsét kiütéssel nyerte), és hat vereséget szenvedett. Legutóbb tavaly novemberben a hivatásos ökölvívás történetének egy korábbi szintén kiemelkedő képviselőjével, Roy Jones Jr.-ral bokszolt, nyolcmenetes találkozójuk döntetlennel zárult.


    Holyfield, aki annak idején félnehézsúlyban is begyűjtötte az összes nagy világszervezet vb-övét, 57 mérkőzést vívott profi pályafutása alatt, mérlege 44 győzelem (29 KO), 10 vereség és két döntetlen. Legutóbb 2011-ben lépett ringbe, hivatalosan pedig 2014-ben jelentette be visszavonulását.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Ökölvívás